Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
A magyar ellnetmondások világa - 9 Keleti és nyugati mivoltunk átértékelése
57 dőn elpocsékolt izgulást és eredménytelenül ellobbantott hevületet e reális területeken tudnánk fölhasználni! De szép, maradandó tetteket követhetne el az urbánus szellemiség is az ilyen kelet-nyugat problémaállítással. Ha látná a falu és a város ilyen viszonyát, akkor a városi és polgári kultúra igazi, eredeti tartalmára törekedhetnék. Létformánk urbánus felét szellemi tekintetben is úgy kellene megtisztítani, hogy ne legyen neki kiszolgáltatva a falusi élet. Urbánus szellemiségünknek tudnia kellene, hogy bárhogyan is forduljon a társadalom rendje, benne a jobb annyi lesz, amennyire csökkenti a falusi és a városi élet ellentéteit s a meglévőket kiegyenlíti. S mennyi részletmunka kínálkozik már most a kiegyenlítésre! S milyen feladatok kínálkoznának kifelé is! Már most is az a helyzet, hogy mi csak a nyugati államokkal szemben vagyunk agrárország, délkeleti szomszédainkkal szemben városos, polgári, azaz ipari ország vagyunk. Kivitelünk, vagyis helyünk az európai munkamegosztásban csak a nyugati államokkal szemben mezőgazdasági, a délkeleti államojtkal szemben ipari. Ebből az következik, hogy szinte egész Délkeleteurópa, de különösen a KözépDunamedence a mi polgári kultúránk hatásai alatt is áll, a nyugati országok hatásain kívül. A délkeleti apróbb népekhez a mi közvetítésünkkel jutott el az egész polgári létforma. Petőfi demokráciája még bolgár földön is csírákat nevelt, a magyar szabadságharc minden népet felrázott a Dunamedencében, s amikor például a világháború után a szlovákság önállósulása küszöbön állott, Martin Rázus szlovák költő még hetven év múlva is csak a Talpra magyar átköltésével tudta üdvözölni a szabadságot. Hetven évvel előbb csinos kis antológia keletkezett azokból az átköltésekből, ahogyan a márciusi napok hatására az összes körülöttünk lévő nemzetek költői átírták Petőfi ébresztő dalát. Miért nem keresi meg urbánus szellemiségünk ennek az urbánus hatásnak az eseteit s miért nem próbálja meg a ráhatást a jelenben a délkeleteurópai környezetre? A magyar urbanitásnak, vagyis a magyar polgáriságnak valaha középeurópai szerepe volt. Mai szellemiségünk miért nem próbálja felállítani újra a középeurópai feladatokat s miért nem próbál megfelelni újra ennek a szerepnek? A látvány nagyon elszomorító, amikor az egykori szerep távlatából tekintünk a jelenre. A méltó feladatok helyett sokszor nevetséges nyelvöltögetés a két tábor között. Az még talán jó, ha az egymás elleni harcot az örökkévalóság érdekében folytatják, vagyis azért, hogy a magyar szellemtörténetből már ma kiszorítsa az egyik oldal a másikat. De ez a kiszorítás, vagyis az örökkévalóság biztosítása csak úgy képzelhető el, hogy elvégezzük a megfelelő feladatokat, nem pedig úgy, hogy onnan a másik frontot egyszerűen kipöröljük. Annak, aki a keleteurópai térből érkezik haza, e két front ellentéte fái a legjobban a magyar élet összes ellentmondásai közül. Mert sehol másutt Délkelet-Európában nem vált szét a népiesség és az urbánusság ilyen végletesen, mint nálunk. A délkeleti népek frissen és gátlások nélkül vetették magukat a polgárosodásra s nagy városokat teremtettek máról holnapra. Nem nehezítették fejlődésüket bénító nosztalgiával a falusi élet után s a városokat nem ítélték Sodoma sorsára. De a kisebbségi helyzetben sem jelentkezett ez a kelet-nyugat ellentét ily végzetesen. A falu a város hónaljához simult. A cseh ipar a magyar vidéket úgy elnyomorította, hogy a gyarmati helyzetet is tanulmányozhattuk a Felvidék és a cseh tartományok viszonyában. Európa közepén Indokína vagy bármely gyarmat sorsához hasonlított kiszolgáltatottságunk. De minél nagyobb lett ez a kiszolgáltatottság, annál nagyobb lett a vágy a falu és város, Kelet és Nyugat kiegyenlítése után, míg egyszerre csak a kisebbségi költő ajkán így kapott formát ez:
