Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

A magyar ellnetmondások világa - 8 Kelet és Nyugat választóján

54 4. „Mert az igazán nagy magyar zsenik tanulhattak, tapasztalatokat szerezhettek ugyan Nyugattól, de alkotni, saját leiköket a világba vetíteni, csak egy ösztönükben élő Kelet stílusában tudtak." (Cikk a lap következő számában.) 5. „Természetes, hogy a Nyugat vonzó és ható erejét nem tagadhatjuk le. Ez világos, hiszen mihelyt a magyarság áthaladt a Vereczkei szoroson, rögtön Jánus-arcú kettősség szállott reá. Vérében még benne élt az ősi, Keletről magával hozott örökség megnyilatkozása; de ugyanakkor kívülről befelé a Nyugat is hatni kezd rá." (U. o.) 6. „Hiába várja Apácai Csere Jánost professzorság Hollandiában, mégis hazajött tanítónak Erdélybe. Kelet legyőzte benne Nyugatot, És a többiek is, akik szellemileg kalandoztak Nyugaton: Csokonai, Bessenyei, Katona József, Vörösmarty, Madách vagy Arany János, hatalmas európai műveltségük ellenére az örök magyart, a népit, ami egy a keletivel, fejezik ki. Hiába Bakonya Adynak Páris, Ős Kajánnal mégis Keletre száguld onnan. Mert ez a sajátos magyar megnyilatkozás. Nem adja be derekát Nyugatnak," (U. o.) Az ilyen és hasonló gondolatok és ítélkezések milliomját lehetne a mai magyar szellemi életből meglepően rövid idő alatt összecédulázni. A vélemények és ítéletek közös jegye, hogy mind a keleti, mind a nyugati jelzők amolyan pausálmegjelölések, Kelet és Nyugat pedig nagybetűik ellenére szintén pausálfogalmak, mindenki azt érti rajtuk, amit akar. Noha immár világnézetek és történetszemléletek épülnek reájuk, senkisem határozza meg, hogy mit ért rajtuk. Minden pillanatban kirobban a vita keletiességünk és nyugatiasságunk körül, minden pillanatban egyesek és csoportok mennek egymásnak, fringiák csattognak szinte minden utcasarkon, mint Dumas lovagregényeiben, de pontosan senkisem tudná megmondani, miért a verekedés. Minden pillanatban vádat emelhetnek ellened keleti vagy nyugati mivoltod miatt, de a vádat nem fogalmazza meg pontosan soha senki. De mindebben az a legérdekesebb, hogy az emberek vállalják a vádat és komolyan védekeznek. Ki ellen védekeznek? Ezt senkisem tudja pontosan, csak egy bizonyos, hogy hihetetlen harci hév feszül keletiekben és nyugatiakban s immár úgy tűnik fel, mintha ez vagy az a bizonytalan fogalom csak arra lenne jó, hogy alkalmat adjon az egészen más okokra visszavezethető harci hév kitörésére. Talán az magyarázza ezt az állapotot, hogy az emberek vagy frontok nem nevezhetik nevükön egymást, s így kell valami a megjelölésre, illetőleg a megbélyegzésre. Ha azonban jobban odafigyelünk, akkor észreveszünk bizonyos állandóságot a fogalmak mögött. Nem pontos tartalmat veszünk észre, hanem inkább valami magatartásfélét az európai kultúrközösség kérdésébenA keletiek mintha teljesen a maguk erejéből szeretnének megoldani mindent, s a magyar. életet az európai szellemi munkamegosztásból teljesen kitépni. A nyugatiak mintha az európai kultúrközösséggel kiépített és kiépíthető kapcsolatainkra fektetnék a fősúlyt. S ezen a ponton a fentidézett véleményekkel szemben felsorolunk még néhány véleményt keleti és nyugati közösségi kapcsolatainkról és azok hasznáról. A véleményeket Széchenyi Istvántól vesszük, aki A Kelet népe című munkájában maga is nagyon sokat gondolkozott erről a problémáról polgárosodásunk, vagyis nyugatosodásunk kezdetén s a kérdést minden hevességtől és romantikától mentesen, a status nascendi állapot szűzi tisztaságában figyelhette. Nyugati kapcsolatainkról ezeket írta: „Ha bátorlétet, a tulajdonnak szentségét s általában a kifejlettebb felmagasult polgárisodás kísérőit, mint például a családi viszonyok nemesb elrendezését, s mindazon anyagi javakat és kéjeket kellő méltány-