Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

A magyar ellnetmondások világa - 5 Ady öröksége

46 lehetett más és más, de egyirányú volt, E rétegek vágyai egyirányba mutattak, előre a felfelé vivő fejlődésben. És Adyban elfért minden szándék és minden erő, ami előre és felfelé mutatott. Kőrafictk nagy szellemei és ideologikus összegező j e ő, műve a legérvényesebb szintézis. Tudatából nem rekeszt ki senkit és semmit, csak azt, aki és ami gátol és késleltet. Ha falut mond nem gondol ellenségesen a városra. Ha a városról és „Városos Magyarországról" ír, nem gondol arra, hogy a falut a város uralma alá kell hajtani. Ha parasztot mond, nem gondol gyűlölettel a munkásra és a polgárra. Amik s akik együvé tartoznak az akkori életben: csoportok, érzések és gondolatok, azok az ő költői és ideologikus fogalmazásában is együvé tartoznak. Tudja, hogy oktalaa hadvezér az, aki tüzérségének jobban kedvez, mint gyalogságának s huszárságát többre tartja, mint műszaki csapatait. Az akkori magyar világ érvényes társadalmi rétegei, küzdelmei és gondolatai olyan egységben vannak az ő tudatában, mint egy stratéga tudatában hadserege összeműködő kötelékei. Tudatában elfért még az akkori magyar kormányok egyike is, amikor meggyőződött arról, hogy a felfelé vivő magyar fejlődést akarja Schöpflín Aladárnál olvashatni erről a következőket: „Sajátságos, hogy egy ilyen ellenzéki szellemű költő, mint ő, egy időre egy kormány politikájának szolgálatában harcolt, de az akkori fejetetejére állított helyzetben Kristóffy-pártinak lenni volt az ellenzéki harcos álláspont — ellenzék a közvéleménnyel szemben és a magyar világ begyökeresedett rendje ellen, A kormány törekedett forradalmi átalakulásokra s csakugyan a fegyvertelen forradalom állapotába hozta az országot. Ady bízvást forradalmárnak érezhette magát. S ő bizonyos Petőfitől örökölt áhítattal ejtette ki a „forradalom" szót, — hitt benne, hogy csak egy forradalom mentheti meg a magyarságot. Petőfi minden költő közül nagyobb hatással volt költői attitűdjére; hasonló helyzetben érezte magát, mint Petőfi 1848-ban: az új forradalom költőjének. Nem érte be a politikai publicisztikával, átvitte politikáját a költészetbe is. így lett belőle politikai költő. Ő benne sohasem különültek el az életkörök, mindenben egész lényével benne volt. nem élte külön a politikát és külön a költészetet sem, mindig, minden Írásában élete temperatúráját igyekezett kifejezni." Adyban határozottan meg kell hagyni az egyéni tulajdonságok szerepét s ezt kellőképpen értékelni, de ugyanakkor meg kell vonni a párhuzamokat szerepe és kora között. S ha most itt egyénisége temperatúrájáról hirtelen a kor temperatúrájára tekintünk, nem találunk egyforma izzást és egyforma színeket? S Ady korszerűsége lett volna talán olyan általános és annyira parancsoló e párhuzamosság nélkül? A háború után Ady egy erénye tragédiájává változott és meghatározta ránkhagyott öröksége sorsát is, amely sors, mint tudjuk, az örökség telje« szétesése. Adyban ugyanis nagyobb erővel élt a szintétikus magyar átalakulás vágya, mint saját korában. Kora nem birta követni költőjét, nem volt hozzá ereje. Mert amikor az átalakulás a társadalmi cselekvés területére is átcsapott, elemei könyörtelenül szertehullottak. Elsősorban a város és falu kapcsolata bizonyult gyengének és felületesnek. A város dagá' lyosan ágált a változásokban s a falut nem is értette. Olyan lett az ország, mintha az egész nemzet teste megbénult volna, csak a fej vizionált tehetetlenül a test segélye nélkül. Ez a szakadás azt bizonyította, hogy a munkásság nem értette a parasztságot, nem készült komolyan arra, hogy szerepét nem öncélúan, hanem az egész magyar élet egységében töltse be. Ezért a szakadásért talán a polgárság gondolkodó elemei a felelősek, mert nem végezték el idejében a megfelelő tájékoztatást a nemzetben. A parasztság, nem érezve társakat senkiben, vagy csalódva azokban, akik-