Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

A magyar ellnetmondások világa - 1 Tudathasadás a szocializmusban

36 1 dasági bajok szellemi hatásokat váltottak ki. Az élmény égetett, amikor rájöttünk ezekre az összefüggésekre. A harmadik-negyedik vándorlás után már akadtak, akik hozzáfogtak a felvidéki magyarság társadalomrajzának a megírásához is, megszülettek az első tanulmányok és az első társadalomtudományi cikkek. Sokáig sejtelmünk sem volt, hogy kutatásaink alatt olyan metódusra jöttünk rá, amit a szociológusok tankönyvekben tanítanak, sokáig nem is tudtuk, hogy ennek a szemléletnek „módszeres" irodalma van. Nem is tudhattuk, mert az én nemzedékem fejlődését a szociálisták ádáz harca kisérte. Amikor már első élményeink hatása alatt ejtegettük a szociálízmus nevét, akkor szinte blaszfémiáért vontak perbe. „Etnográfiai szociálizmus az, amit műveltek": hangzott mindenfelől. Az enunciációt szörnyű gúny és káröröm megbélyegzéssé feketítette. Példánkon a szociálistává levést így foglalták össze komoly folyóiratokban: „Egy adag parasztimádat, lehetőleg szabódezsői modorban, tíznapos vándorlás, a népért síró könnyzacskók teleengedése és a tojásból kipattan — a szociálista. Hallatlanul egyszerű és tökéletes módszer!" De egészséges ösztönünk nem ejtett kétségbe. A mérgezett nyilakat kitéptük, s a sebet heggel fogta be az idő. Csak a hazatérés megismerései után viszkettek fel újra a sebhelyek: az anyaországi szellemi életben olyan nyilakkal lövöldöztek, melyek végét Jtkigyóvérbe és zsiványvelőbe" mártották. Amikor hazaértünk, éppen a falükutatókat tagadták ki — a szociálizmusból. A hazatérés rögtön azzal jutalmazott, hogy az utolsó húsz esztendő magyar szellemi életének legérdekesebb színjátékára adott belépőjegyet. A következőket láttuk ezen a színjátékon. A szociálizmus oldalán a „módszeres" gondolkodást hiányolták a falukutatókban s éppen ezért „etnográfiai szociálistáknak" tartották őket is. De az ítélkezést nem az ítélet igazsága, hanem az ítéletmondás heve jellemezte s a mellékzörejekre begyakorolt fül azonnal azt súgta az értelemnek, hogy a jelenség magyarázatánál nem a ténybeliségből, hanem a hőfokból kell kiindulni. Valami olyan kompenzációs folyamat sejlett a perben, mint amikor a bátorságát és biztonságát vesztett legény nótaszóval takarja félelmét a setétben. A magyar falukutatás széles fronton történt, teremtett regényt, sarjazott tanulmányt, tisztázott részleteket, ismertté tett eddig ismeretlen összefüggéseket, szétbontott holt kapcsolatokat és összehozott új szintéziseket s a részletmunka után a világképet formáló igény is erőteljesen jelentkezett benne. De éppen a fordítottja történt itt, mint a felvidéki kisebb falukutató tapasztalásban: a látás és gondolkodás egysége nem tudott kialakulni, peditf a legjobb kisérletek történtek erre. Aki „módszeresebben" látott, vagy módszeresebben tudott gondolkodni, annak éppen a változásokra idegzett látást kellett volna a falukutató kísérlet maradandó igazságaként hangsúlyozni. Hisz a magyar szociográfia maj dnem minden társadalmi összefüggést fel akart maga körül bontani és új viszonylatokat akart teremteni, újakat és érvényeseket, S mindennek tetejében oda nézett, ahová eddig a magyar társadalomtudományos kezdeményezések nem tekintettek: a közvetlenül adott magyar valóságra s ennek akarta értelmét fejteni szociológiai igénnyel. A magyar szociográfia kiindulása tehát olyan volt, hogy a szociálizmus társadalomtudománya sem kívánhatott pontosabbat és jelesebbet, S miért éppen ezen az oldalon ítélték el? Miért tartottak felette itt előbb ítéletet, jóval megelőzve Justitia földi mérlegtartóit? Az egész dologban ez a csodálatos: a magyar szociálisták azt hirdetik, hogy birtokukban van a gondolkodásnak és látásnak az a módszere, amellyel elfogadható feleletet tudnak adni az élet minden kérdésére és így a társada-