Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
Tájékozódás - 3 Ösztönösség és intellektualizmus
25 3. ösztönösség és intellektualizmus. A szépség és igazság mellett még más, dühödtebb ellentétpárokat is meg lehet ismerni a mai magyar szellemi életben. Az intellektualizmus és az ösztönösség éppen úgy szemben állanak egymással, mint a szépség és az igazság. S mivel az intellektualizmus és ösztönösség a szellem embereinek a két előző fogalomhoz való viszonyát méri, azt is mondhatjuk, hogy ez az új ellentét tulajdonképpen az elsőnek magasabb és harciasabb fokon való jelentkezése. Döbbenten kellett tapasztalni hazatérésünk után csakhamar, hogy a mai magyar szellemi közéletet valami konok antiintellektualizmus öntötte el. Az írótól és a szellemi embertől minden pillanatban megkérdik: honnan származol és kit kéviselsz? Az írónak minden pillanatban bizonyítania kell a származását. A közönség kívánja ezt így, vagy a politika, vagy azok a hatalmak, amelyek az irodalompolitikát csinálják életünkben? Ezt már nem is lehet pontosan megállapítani. Az írók végül is engednek az új értékelési rendnek és alkalmazkodnak. Sokszor még megjelenésükben és öltözködésükben is. Ha kiállítanák elém azokat az írókat, akiket még személyesen nem ismerek, külső megjelenésükről is meg tudnám mondani, ki kit képvisel, polgárt, parasztot vagy munkást. Minden csoport külön bohémkedést kíván meg a szellem emberétől. Olyan a helyzet, mintha az író nem belső és szemérmes vággyal gyakorolta volna magát arra, hogy kifejezést adjon közössége hangulatainak, hanem mintha a csoportok választották volna az írót és bízták volna meg a képviseletükkel, mint a politikai képviselőket. Majdnem hogy képviselőválasztás szerűen nem lesznek az írók a mai időkben. S már ez is meglepő, ez a látszatra semmitmondó tény, hogy az ember minduntalan a politikai élet képeihez nyúl a szellem eseményeinek a kifejezésére. írókat és irodalmat szemlélve gyakran jutott eszembe ifjúságom egy politikai alakja. Párttitkár volt az illető, társadalmi helyzetét tekintve középosztályi ember, foglalkozását tekintve pedig gyógyszerész. Polgári származása jó öltözködést kívánt tőle, de amikor fekete irattáskájával a hóna alatt bement a párttitkárságra, kopott kabátot vett fel, kitérdelt nad rágot néhány látható folttal s cipői bokájánál úgy elálltak, hogy emeletnyi magasságból beléjük lehetett volna ugrani. A párttitkár munkásokat képviselt. Az írótól hát elsősorban nem a szerepet követelik. Nem azt kérdik tőle, mit képvisel s azt hiszem, hogy a ma éppen ebben ért meg arra, hogy külön szellemtörténeti korszak rangjára emeljük. Ezelőtt még az volt a fontos, mit képvisel az író és hogyan képezte ki magát szerepére. Ma már másodrendű követelmény a mesterségbeli jártasság, tehát azoknak a tulajdonságoknak az elsajátítása, amelyek az írói mesterséget minden mástól megkülönböztetik. Mintha a gépkocsivezetők mozgalmat indítanának arra, hogy ne követeljék a motor ismeretét attól, aki gépkocsivezető szeretne lenni. Tekintélyes irodalmi frontokon is hasonló meggyőződés idegződött be. Azt tartják ezeken a frontokon, hogy elég, ha a közlési vágy feszengő ösztönösségre, tisztázatlan belső feszültségekre támaszkodik. Ha feszülnek az ösztönök, ha még testet nem öltött és megérzés előtti dolgokat kavarnak, mint földünk anyagát egykor a kant-laplacei ősköd, akkor — így hiszik —, ebből nem az intellektuális formáló készség s az értelem rendező ereje és
