Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
Tájékozódás - 3 Ösztönösség és intellektualizmus
26 tapasztalata lök ki majd új fogalmakat és kapcsolatokat, megismeréssé szilárdult összefüggéseket, hanem az a biztonságérzet, hogy az író valahonnan származik vagy valahová tartozik. A származás hát a megismerés forrása, noetikaí tény lett a mai időkben. Amerre tekintesz, kísérleteket látsz arra, hogy egész szellemi életünket erre a „noetikaí" alapra építsék fel. Természetesen vannak, akik nem fogadják el ezt a helyzetet. Vannak, akik az intellektualizmus pártjára állanak azokkal szemben, akik az ösztönöket a megismerés egyedül biztos forrásának tekintik. Az egyik csoport a könyveket emeli magasra, a másik a közösségre mutat, amelynek tagja ő. Ez a két tábor olyan, úgy áll egymással szemben, mint Luther és Eck az augsburgi templomban. Az egyik a könyvet mutatja fel, a másik egy darab valóságot. Természetesen mindkettő a kiátkozás elszántságával fordul a másik ellen. Ilyen heves színjátékok sorozata a mai szellemi élet. Pontosan olyan heves és könyörtelen, mint a kiátkozások ideje lehetett. Barok korban élünk valóban. Az irodalom viszonyai annyira diktálják ezt a szellemet, hogy szinte csodálkozni lehet, amiért festőink és szobrászaink nem dolgoznak ugyanebben a stílusban, nem festenek és nem faragnak a megszállottság görcseiben fetrengő flagellánsokat vagy ínkvizítorokat. Pedig ha ezt tennék, hathatósan hozzájárulnának a mai élet stílusegységének a kialakításához. A stílus egysége úgy is hiányzik az egyes ideologikus területek között. Az elébb azt mondottuk, hogy a szépség és igazság mint ellentétes fogalmak, az intellektualizmus és ösztönösség ellentétébe fordulva magasabb és közvetlenebb értelmet kapnak. Vizsgáljuk meg ezt a fordulást egy kicsit közelebbről. Azt látjuk, hogy akik a feltétlen igazságok hívei, azok az ösztönösséget hirdetik ismeretelméleti forrásul. Akik viszont a szépség megszállottjai, azok majdnem kivétel nélkül intellektuális szellemek. Álljunk meg itt egy pillanatra. Az a sejtés támad fel ugyanis, hogy amíg az igazság és szépség beleváltozik a magasabb és közvetlenebb ellentétpárba, valahogyan az egyik elcseréli a másik jelmezét. Mert a következetesség azt kívánná, hogy akik a feltétlen igazságok megszállottjai, azok a feltétlen intellektualizmus alapjaira helyezkedjenek, mivel egyedül az ész és értelem van birtokában azon törvénynek, amelynek segítségével az igazságok felismerhetők. A szépség megszállottjainak ugyanígy az ösztönösséget kellene szépségteremtő forrásnak tekinteni. A valóságban azonban teljesen megfordul a helyzet. Akik az úgynevezett feltétlen igazságokat hirdetik, rendszerint hangulatteremtő módszerekkel dolgoznak, vagyis az ösztönösséggel. De mit jelent ez az érdekes ellentmondás? Mit jelent az, hogy a programok és tendenciák képviselői ösztönösségre támaszkodó emberek? Nem jelenthet ez egyebet, mint azt, hogy könnyen szeretnék programjaikat érvényesíteni. Vagy talán azt jelenti ez az ellentmondás, hogy amit csak megéreznek, vagy homályosan sejtenek, azt valamilyen kényszer folytán azonnal a program és a tendencia szilárd halmazállapotába emelik anélkül, hogy az érzések valóban megszilárdultak volna. Valóban meglepő számban akadnak a mai irodalomban, kik mindenből ideológiát csinálnak, amihez hozzányúlnak, amit csak homályosan éreznek. S aztán az is következik ebből az érdekes jelmezcseréből, hogy rengeteg szellemiség, aki a szociális vagy más igazságok papjaként lép fel, végzetesen csak szépírói készséggsl rendelkezik. Ez a jelmezcsere hát egy érdekes kompenzáció eredménye. A szépírói hajlamok politikusabb tartást mímelve árulják el magukat. Akik tehát nagyszerű szépirodalmat, jó novel lát vagy jó regényt írhatnának, azok jó tanulmányt és jó rendszereket szeretnének létrehozni. így jutunk oda, hogy a _bergsoni intuíció, mely a
