Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
Tájékozódás - 2 Szépség és igazság ellentéte
24 ellenségei értesülnek arról, hogy ellenségükkel érintkezel. Ennek következménye, hogy a nyilak és gyanúsítások ezentúl mindkét oldalról reád hullanak majd, s neked — szegény gyámoltalannak, nincs hol védelmet keresned, ha elbúsulsz emiatt, akkor nem tudod hová lehajtani bús fejed. Méla bánattal gondolok most arra, hogy miképpen ismertette fel velünk ezeket a törvényeket az élet a hazatérés után. Lehurrogtak például, amikor népi körökben Kosztolányi Dezsőről ejtettünk néhány áhítatos szót. Az ellenkező oldalhoz tartozó egynémely szekta viszont falukutató kapcsolataink miatt tartott gyanúsaknak bennünket. Aztán törvénnyé tették, hogy ha elfogadom Veres Pétert, akkor ki kell vetnem magamból Babitsot, Márait meg egyenesen gyűlölnöm kell. Ha kimondom, hogy szép, ugyanakkor kötelező, hogy grimaszt vágjak az igaz felé. Ha kimondom, hogy igaz, akkor feleslegesnek kell tartanom a szépséget, mert ez az igazságot megrothasztja. Ha élvezem és értékelem például Móricz legújabb regényeit, a „Rózsa Sándort" vagy az „Árvácskát", akkor meg kell vetnem és értékteleneknek tartanom Márai polgári regényeit. Ha Erdélyi Józsefet vagy Sinka Istvánt nagy költőnek tartom, akkor nem tarthatom annak Szabó Lőrincet vagy Illyés Gyulát, Sárközitől meg úgy kell megtagadnom a költői címet, mint a származási bizonyítványt. Ha szeretem Kosztolányit, akkor képtelen vagyok a népi irányzat lírájának a megértésére és átérzésére. És sokszor úgy kell bebizonyítani az egyik oldalon az elvtársi és bajtársi hűséget, valamint az odatartozást, hogy a másik oldalra kimondom az anatémát. S ezt nyíltan, követelményképpen fel is állítják. Amikor egy folyóirathoz csatlakoztam, lelkemre kötötték, hogy írásaimban a folyóirat csoportjához tartozó írókat kell magasztalni és csepülni az ellenkező táborét Ezt kevés kivétellel minden folyóirat megköveteli munkatársaitól. A beérkezés és az irodalmi érvény sokszor azonos avval, hogy mekkora hangon dicsérnek valamit. Itt is érvényes, ami a propagandában: az igazság kritériuma a gyakori ismétlés. S hallottam már büszkén emlegetni szerkesztők részéről evvel vagy avval az íróval kapcsolatban: „csak semmit se szóljon, mert én csináltam belőle írót". S amikor az egyik csoportot egy addigi bálványa cserbenhagyta és frontot, valamint oldalt változtatott, tettét csupán azért minősítették erkölcstelen árulásnak, hogy ők csináltak belőle nagy költőt, mert költő volt az illető. Még sohasem volt ilyen világos, mint ma, hogy az erkölcsiség a csoporttudattal egyenlő. Nincsenek magasabb szempontok az erkölcsi megítélésben, csak az érvényes, hogy ami hozzám tartozik az mind erkölcsös, ami nem tartozik hozzám, az mind erkölcstelen és megvetendő. S ha valóban megérintesz valamit, ami nem tartozik csoportodhoz, akkor éppen úgy tisztátalannak minősítenek, mint az ind szekta tagját, akinek ruhaszegélye egy páriához hozzáért. Csakhogy Brahma keleti fia szerencsésebb, mint te. Ö szertartásokkal még megszabadulhat a szennyeződéstől, de olyan szertartás nincsen, mely rajtad segíthetne. így kellett megismerni, hogy a mai magyar szellemi élet nem anyja annak, aki a megértés izgalmával közeledik feléje. Úgy érezzük magunkat, mintha szüleink tusakodnának felettünk s olyanok lettünk, mint az elválasztott szülők egyetlen gyermeke, aki nem érezheti a családi kör melegét, mert félesztendeig anyjánál van s aztán félesztendeig az apjánál, de együtt sohasem lehet mindkettővel. S az egyik csak a szépség és a törékeny izgalmak gyenge tejével táplálja, a másik az igazság töményebb italával. A gyermek folyton csak azon gondolkodik, hogy csak úgy lehetne rend, biztonság és nyugalom életében, ha a szülők kibékülnének s újra, amint illik, összeköltöznének.
