Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Hazatérés - 6 Visszatért a középosztály új feladatok előtt

13 megfigyelő állása Tan a domb tetején, s még jó darabon tartottak a gépfegyverfészkek is. Áztán az országútról mezei útra téritettek bennünket s lassan fák takarták be hátunk mögött Szeredet. S ahogy távolodtunk, úgy bátorodtunk, kedvünk s szavunk jött a távolsággal, vagy azzal, ahogyan Galánta közeledett S egyszerre futni és rohanni kezdtek az emberek, elsőéves újoncok, kiszolgált tartalékosok és világháborút élt negyven-ötvenévesek, mind eszelősen rohanni kezdtek. A biztonságosabb helyzetben már nem kellett a bátorító együttlét, az egyfalubeliek már nem fogták egymás kezét, vagy türelmetlenek lettek egyszerre, vagy az iménti izgalom ütött ki az embereken, vagy nem jött gyorsan a pillanat, amelyre húsz esztendeje készültek, mindenki elsőnek akart találkozni a pillanattal, elsőnek akarta megpillantani a magyar honvédeket. így történt aztán, hogy Neboj szára, a magyar határfaluba már félelmetesen szétszakadt tömegben mentünk be. ölelkezés a magyar honvédekkel és aztán cserebere. Akin egyenruha volt közülünk, az csakhamar elcserélte a gombokat és a distinkciókat A férfiakhoz illő iménti komoly pillanatok így oldódtak fel gyerekes örömben. Szered az utolsó kisebbségi emlék és a honvédekkel való találkozá* az első felszabadult élmény. Ha akkor, mondjuk, nyilatkoznom kellett volna, hogyan szabadultam fel, mit éreztem abban a pillanatban, azt mondhattam volna, amiről az imént beszéltem. Az újságok akkor bőven közöltek ilyen nyilatkozatokat, két esztendeig az ilyen vallomások voltak a fő műfaj az újságok vezető helyein. Ilyen apró örömöket vallott a felvidéki, az erdélyi ember s ilyenekről vallottak a délvidékiek. Az egyik barátomat egy lap akkor felkérte, mártsa érzelmeibe a tollát és írja meg a pillanat hangulatát, azokét a pillanatokét, amikor fehér lován bevonult a városkába Horthy Miklós. A szerkesztő époszt várt. S legnagyobb csodálatára az állott a cikkben: „Álltunk a hídon és sírtunk." „Hát csak így szabadultatok fel? Álltatok és sírtatok, s ez volt minden?" Az első pillanatban a nagy tömegben ránkboruló érzések így mutatkoztak meg. De ha pontosak akarunk lenni, akkor azt kell mondani, hogy a felazabadjlás egy pillanat és egy hosszú folyamat ténye tulajdonképp. Mi ezt a pillanatot, az érzelmek kulminációs pontját és megnyilatkozási formáját próbáltuk megfigyelni. De meg kell állapítani, hogy a kisebbségi ember egy pillanat leforgása alatt nem szabadulhatott meg mindattól, amin húsz esztendő alatt keresztülment. Nekem még két év után is szememre vetették, hogy még mindig tele vagyok kisebbségi érzésekkel. Az újságok a nagy pillanatot akarták megfogni s nem kísérték el az embert azon az úton, mely a történelmi pillanat után következett. Ennek a nagy lélektőrténetnek semmi nyoma sincs annak ellenére, hogy jelentősége felmérhetetlen. Ez a kérdés már régen nyugtalanít. S ez a nyugtalanság űzött vissza a galántai országútra s ez ösztökél arra, hogy Nebojszától Budapestig, ahol megállapodtam, felszedjem a lélek rezzenéseit, melyek adalékot adhatnak a felszabadulás — nincs jobb szavam —: lélektörténetéhez. 6. A visszatért középosztály új feladatok előtt. Most már elég a távlat gondolkodni azon, miért nem váltotta be » Felvidék s a hazatért északi magyarság a hozzáfűzött reményeket. Szeretném felsorolni az okokat egészen a következményig.