Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Hazatérés - 6 Visszatért a középosztály új feladatok előtt

14 1. Elsősorban azért nem, mert pontosan senki sem határozta meg a reményeket. 2. A szerepet mindenki romantikusan gondolta el, az északi magyarság belement a szerepbe s csak később ismerte fel, hogy csak hangulati kiélésekről van szó a legtöbb esetben. Ezt talán tökéletesen teljesítette is az északi magyarság, jó médiumnak bizonyult a hangulatokra. A jobbak úgy képzelték, hogy az északi magyarság amolyan tanítómestere lesz majd a nemzetnek s az országnak, hisz tapasztalatokkal és szenvedésekkel megrakódva tért haza, továbbadja hát élményeit az országnak. Ez már reálisabb elképzelés volt az északi magyarság hazai szerepéről, de miért nem sikerült ez sem? 1. Nem sikerült azért, mert a Felvidék és a felvidéki magyarság csak vékony csík az országhoz és a néphez képest, kiterjedésében továbbra is kisebbség. 2. Nem sikerült azért, mert a hazatértekben is átrétegzö és átképző kiválasztódás indult meg, még a szellem is átképezte magát és reálisabb kielégülést keresett. Figyelembe kell venni azonban, hogy egy nép vagy valamely darabja egy népnek, a maga egészében nem tud nevelő hatásokat kibocsátani. Egy népben vagy elszakított darabjában csak egy réteg, mégpedig a középosztály a nevelő. A szó valóságos értelmében is. Mert a középosztály látja el az oktatást, de ő a példamutató társadalmi tekintetben is. Nos hát, a felvidéki középosztály kérdésévé zsugorodik, hogy az északi magyarság miért nem tudta szerepét betölteni s miért nem tudott a várakozásoknak megfelelni. S ha idáig jutottunk, vizsgáljuk meg pontosabban ezt a kérdést. Az északi magyarság középosztálya a rengeteg feladatot nehezítő körülmény mellett főleg azért bizonyult képtelennek a kitűzött szerepre, mert nem volt egységes, sőt éppen a hazatérés pillanatában bomlott fel a legvégzetesebben. A hazatérés előtt nagyjából fiatalabb és idősebb évjáratokra lehetett osztályozni, ám rengeteg alosztály létezett még e két nagyobb csoporton belül. A fiatalságot a húsz esztendő nevelte, az idősebbeket az emlékezés éltette. A hazatérés pillanatában az idősebbek úgy értelmezték a világpolitika következményeit — a hazatérés is ilyen következmény volt —, hogy azok az ő reményeikből bontakoztak ki és öltöttek testet. Az idősebb évjárat annyira megnövelte tudatát és öntudatát, hogy a fiatalabb évjáratok, akik megélni is akartak azért a húszesztendős száműzetésben, valóságos bűntudattal kerültek haza. A közvéleményt az idősebbek úgy befolyásolták, hogy a hazatérés nagy ténye kizárólag az ő művük volt. Gyorsan le kell szögezni azonban, hogy ebben még az idősebb középosztály sem volt egységes. Mert akadtak szűkebb csoportok itt is, amelyek a hazatérést, amit világpolitikai erőviszonyok tettek lehetővé, kizárólag a maguk érdemének tekintették. Világosabban úgy érthető ez, hogy a hazatérésnek pártpolitikai értelmezést igyekeztek adni. Ez a színjáték szomorú volt és kiábrándító. A fiatalok bűntudattal álltak csakhamar a hazai földön, az öregek veszekedtek. Számomra ezt a korszakokat, amíg élek, az a mese fogja jellemezni, amit egyik idősebb politikai vezérünk háttérbeszorulásának keserűségében mondott egy emlékvacsorán az ellentábor szerepének megvilágítására. így szólt a mese: Rászállott a darázs a harangra tizenkettő előtt pár pillanattal. A harangozó megköpte markát és meghúzta a harangkötelet. A harang megszólalt s a darázs öntudattal vakarta potrohát, mondván: harangozok. De azt hiszem, hogy ebben az időben minden politikai csoport szívesen elment volna darázsnak, hogy — „harangozhasson". Okult ebből később Erdély és az ország. Itt már az volt az elv, hogy vagy mindenki darázs lehessen, vagy senki. A felvidéki szerep betöltésénél a lehetőségek számszerű seregszem-