Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Hazatérés - 4 "Jönnek a felvidékiek "

11 hivatalt vállalt. S ha lett volna annyi hely és annyi hivatal, minden haza­tértet azonnal középosztályosítani lehetett volna, az egész felvidéki ma­gyarságot be lehetett volna emelni a középosztály sáncaiba. S mindez azért, mert — ismételjük — a hazatért magyarságot hir­telen elfogta a nagyság vágya, a bátorlét érzése s ez az érzés kielégülést keresett. Oly nagy volt a vágy és a keresés, hogy csendesen elhaltak azok a szervek, amelyek a kisebbségi helyzetben nem az államra támaszkodó bátorlét, hanem a megszervezett társadalmi lét bátorságát adták a ma­gyaroknak, akik az államból teljesen kiszorultán éltek. Rendre elsorvad­tak és elhaltak a társadalmi és kulturális szervek. Sőt még a szellemi emberek, az írók is, akik azelőtt a társadalmi tudat erősítésével ébreszt­gették a népi-nemzeti tudatot, szintén középosztályosodtak, illetőleg el­hivatalnokosodtak és — elhallgattak. Nagyon érdekes és dokumentatív erejű példákat lehetne felsorolni itten. Csak néhány megemlítésre szorítkozunk. Van három olyan iró is, aki vállalati igazgató lett s azóta — nem műveli az irodalmat. Rengeteg pub­licista szintén hivatalnok lett, jó tanulmányírókat a minisztériumok szív­tak fel az elhallgatás következményével. Még jó, ha az írót egy újság szerkesztősége nyelte csak el. A hazatérés egészen más szelekciót idézett fel a hazatért magyarság­ban, mint a kisebbségi helyzet. Húsz év alatt a kisebbség nem mehetett közhivatalokba, az állam irányába nem szelektálhatott, de annál erősebben indult meg a kiválasztódás más területeken. A hazatérés megnyitotta a közhivatali kiválasztódás lehetőségét s ez mintha egyszerre kontraszelek­ciónak minősítette volna mindazt, amit a kisebbség húsz év alatt minden területen produkált, beleértve még a szellemi funkciókat is, tekintve, hogy a szellemi emberek is előszeretettel húzódtak be a hivatalokba. Három esztendeig tartott, amíg a Felvidéken felismerték, hogy ez az állapot tarthatatlan. Három év múlva újra szükségét érzik a kulturális és társadalmi szervezkedésnek, az egykori intézmények feltámasztásának. Gondolkodó fők arra törekszenek nemes lokálpatriotizmussal, hogy váro­saiknak visszaszerezzék az egykori szerepeket és jelentőséget, folyóiratok indulnak és könyvek készülnek. Mintha reá jönnének, hogy egy nép nem élhet úgy, hogy létformá j ában csak az állam sugározza szét a bátorságot és biztonságot, hanem sugároznia kell azt a társadalomnak is. Mintha látnák újra teljes fényében azt a régi kisebbségi helyzetben fogant igaz­ságot is, hogy a népi fennmaradás csak úgy képzelhető el, ha a bátorlét egyformán sajátja minden rétegnek. 4. „Jönnek a felvidékiek!" „Jönnek a felvidékiek", hangzott mindenütt az országban. Mindenütt roppant várakozásokkal tekintettek a hazatértek felé. Majd ők megmu­tatják, hangzott mindenütt. De mit mutassanak meg? Ezt senki sem mondta meg pontosan. Az anyaország az elszakított magyarságot húsz éven át a gályaraboknak ki­járó tisztelettel vette körül. Tisztelettel és csodálattal. Ez a tisztelet és csodálat aztán nagyszerű szerepet készített a hazatérteknek. A szerepeket minden tekintetben szuperlativuszokra méretezték. A Felvidék a boldog mámorban gondolkodás nélkül vállalta a szuperlativuszokat s megfeled­kezett arról, hogy mind a fájdalmat, mind az örömet csak az őszinteség

Next

/
Oldalképek
Tartalom