Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)

Jegyzetek

119 művészek kel), de mikor a polgári osztály önmagára ismert benne, elfogadta. Ugyanez történt az előbb említett, korábban jelentkező romanticizmussal, a naturalizmussal, ez volt a sorsa a többi újabb művészeti irányoknak is. Avval a különbséggel, hogy amíg a naturalizmus és impresszionizmus meg tudta találni az őt megtűrő osztályt, a túltengő és a szubjektív „én" világában nyakig lubickoló újabb művészeti irányokat már megtűrni sem képes. Ellenséges velük. A romanticizmus újabb analógiája, avval a különbséggel, hogy az újabb művészeti irányok az optikai vonalon már odáig fejlesztették a művészetet, hogy egy bizonyos ponton az optikai tartalmat már egy kollektív, korfelelőséggel biró társadalom vállalja. Visszahelyezi a művészetet teljes jelentőségébe és életet formáló tartalmába. Szólnom kell még a

z optikai tartalom fejlődéséről. Ez egyenes vonalú és határozottan fejlődő. Az optikai tartalom a XIV. század egysíkúságából a későbbi fejlődés folyamán a távlat, a tér és a szórt fényen (pl. szobában) levő színek ábrázolásának legnagyszerűbb tökélyére emelkedett a reneszánszban, később az oldalelágazásokban (a németalföldi és spanyol festészet) egyre jobban tökéletesedik ez az alapjában véve egységes anyag. A barok és klasszicizmus nagy általánosságban megmerevül. Nem adnak hozzá semmit, csak élősködnek rajta (analógia !). A romanticizmus fölszabadítja a merevséget, az élet hullámaiból fölfrissíti. A naturalizmussal fordulópontra jut a művészet. A reneszánszban még társadalmi jelentőséggel biró művészet kimondottan elveszti társadalmi jelentőségét és csakis az optikai tökéletesedés vonalán halad. § L'art pour l'art. Művészet önmagáért a művészetért, ez a jelentése szószerint, de az értelme más. A folyton változó használat mindig más értelmet adott neki. Először jelentette azt, hogy a művész szabad legyen a rendelőtől és a vevőtől. Másodszor : hogy a művész független legyen mindazon érzésektől, amelyeket a közönség a képhez magával hoz. Harmadszor : a XIX. sz. második felében azt jelentette, hogy a festészet kapcsoljon ki a maga köréből minden tartalmi érzéshatást. Negyedszer: hogy a festőművészet kizárólag a szín művészete legyen. Ma: legnagyobbrészt az ezek összezavarásából eredő káosz, vagy újabb magyarázat van e fogalom mögött. § A kritika. A reneszánsz nagy éveiben, amikor a festészetet nem tanították a főiskolákon, hanem maguk a művészek fedezik fel lépésről-lépésre a természet, az emberi test, a színek törvényeit. A felfedezés ujjongó örömmel töltötte el a művészeket.