Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)

A kisebbségiek

70 van a képben. Nagy felületeket hagy üresen. Szinte rajzol ecsetjével. A táncolók kavargásában nem ér rá az összes formákat külön-külön festeni. Fejek, karok, lábak, kezek villannak meg. Ezeket megfesti. De mindazokat a részeket, melyek a mozgás dinamikájában egy amorf-tömeggé folynak a szem előtt, kidolgozatlanul hagyja. A felület fehérségéről csak azok a dolgok objektiválódnak, amelyeket föl bír fogni a szem a kavargásban. A dolgok logikai rendje megmarad, a kép minden részlete érthető, világos. A mozgásérzet önkénytelen, a píkturálís lehetőségekből kihozott, nem közvetve kifejezett. Az üres felületek, festetlenül hagyott részek újra meg újra visszatérő jelenség Prohászka képeinél. Erősen vízíós, képeit belülről, „ahogyan én látom", alkotó művész. Nem számol a közönséggel, a képsíkot nem tartja annyira meghatároltnak, hogy azt teljesen kitöltve, beleszerkessze képeit, a képsíkot csak mint kétdimenziós felületet ismeri el. Látásanyagát, kifejezéseit függetleníti méreteitől és formájától. Régebbi periódusában e különállás disszonanciája érezhető volt. Később lassan egybehangolódott. A formák asszociatív gazdagságából merít. Látásélménye szubjektív, nem a dolgok anyagi lényegéből folyik. A művész szemben áll a világgal. A világ hat rá és a látásával együtt raktározza el a formaélményeket. Legutolsó képein, de különösen a „Szlovenszkó 1930-ban" címűn legtisztábban jelentkezik ez a tendencia. Behúnyt szemmel, tisztán asszociációból festette, ahogy maga mondta.