Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Fegyverbe !
FEGYVERBE! Budapest és az egész Csonkaország népe komor csöndben fogadta a komáromi szakítás hírét. Mire Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál gróf kultuszminiszter a magyar delegáció többi tagjaival este hat órakor megérkezett Budapestre, fönn a Várban már régen együtt ült a minisztertanács és tárgyalta az újonnan kialakult helyzetet. A két miniszter nyomban fölment a Várba, a minisztertanácsra, hogy beszámoljon a kormánynak a nap eseményeiről, a csehek és szlovákok magatartásának részleteiről. Odakint a városban légvédelmi gyakorlat volt éppen; csökkentett világítás mellett fenyegető, komor csöndben kavargott és lüktetett a város, tízezrek és százezrek álltak végig a főútvonalakon, lesve az újabb és újabb híreket. Tompa, süket csönd jelezte a szörnyű feszültséget, amely a lelkeket hatalmába kerítette; csak néha-néha riadt végig egy-egy kiáltás a városon, hogy zúgva hömpölyögjön a sötét felhők felé: — Vesszen Prága! Vesszen Trianon! Mindent vissza! Mindenki tudta, hogy a magyar kormány súlyos elhatározások előtt áll. Budapest népe hajnalig várakozott az utcákon és várta a híreket: mi következik. Ezek a hírek egyelőre elmaradtak: a minisztertanács hajnalig együtt ült, részletesen megtárgyalt minden körülményt és szempontot, behatóan megvitatta az egész nemzetközi helyzetet. A magyar kormány elhatározásainak híre csak másnap délelőtt került nyilvánosságra. A magyar kormány mindenekelőtt a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmakhoz fordult, miután Csehország nem volt hajlandó önként eleget tenni az igazság, a méltányosság legelemibb követelményeinek sem, kérte a Münchenben elfogadott népi elvek érvényesítését. A magyar kormány egyúttal maga is intézkedéseket tett érdekeinek védelmére: fegyverbe szólított öt korosztályt, az 1908—1911-es évfolyamokat, hogy minden eshetőségre készen álljunk a fegyveres cseh fenyegetéssel szemben. A magyar nép megnyugvással vette tudomásul a kormány higgadt, de erélyes fellépésének hírét és a nemzet nyugalmát, öntudatát csak megerősíthette az egyhangú biztatás, a rokonszenv, amely a világ minden részéből feléje sugárzott ezekben a napokban. Akkor jóformán alig volt különbség baráti országok és évtizedes, évszázados ellenségeink között. A magyar ügy igazsága olyan mindent meggyőző erővel érvényesült, annyira vitathatatlan és nyilvánvaló volt, hogy — 89 — 7
