Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Az első viharfelhők Prága felett ( Dr.Matolay Géza) - Hitler nürnbergi üzenete

gyakoroljak. Nem átallották üyen célból egy nagy államot gyanúsítani, egész Európát felriasztani, sőt véres háborúba dönteni. — Minthogy pedig Németország részéről semmi támadó fellépés nem történt és nem volt tervbevéve, hiszen a szudétanémet törekvések ereje azok jogi alapja, ezt a körülményt alapul használták fel olyan állításokra, hogy Németország a csehek elszánt magatartása és Anglia és Franciaország komoly intervenciója elől meghátrált. Nincs azonban az a nagyhatalom, amely másod­szor is elviselhetne ilyen alávaló megtámadást. Le is vontam az elmondottak­ból a konzekvenciákat. Nemzetiszocialista vagyok és mint ilyen minden ütésre visszaütéssel válaszolok. A régi Németország békeszeretete az önmeg­tagadásig ment és mégsem tudta elkerülni a háborút. Mindezek tekintetbe­vételével május 28.-án igen súlyos intézkedéseket rendeltem el. 1. A hadsereg és a flotta bejelentett megerősítését parancsomra azonnal rendkívül kiszélesítették. 2. Parancsot adtam nyugati erődítési műveink azonnali kiépítésére. —• Evégből Todt dr.-t, a német útépítés ügyének főfelügyelőjét új feladattal bíztam meg és ő a várfelügyelőség részéről kijelölt munkálatok keretében szervezési lángelméjével minden idők egyik leghatalmasabb telje­sítményét hajtotta végre. Néhány számadatot akarok erre nézve felhozni: A német nyugati erődítési terepen, ahol két esztendő óta folytak a munkála­tok, most 278.000 munkás és további 100.000 munkaszolgálatos dolgozik, úgyszintén számos utászzászlóalj és gyaloghadosztály. A német birodalmi vasutak naponta 8000 vagón anyagot szállítanak. A felhasznált kavics mennyi­nyisége naponta több mint 100.000 tonna. A német nyugati erődítések még a tél beállta előtt teljesen elkészülnek. Védelmi erejük már most is teljesen biztosítva van. Teljes elkészültük után több mint 17.000 páncél- és beton­művet foglalnak magukban. Ez az acélból és betonból készült front három, egyes helyeken négy vonalban épült ki 50 küométerig terjedő mélységben. Ez acélból és betónból való front mögött pedig ott áll a felfegyverzett né­met nép. — Ezeket az erőfeszítéseket, amelyek példátlanok, azért tettem, hogy használjak a békének, de semmi körülmények között sem vagyok hajlandó tovább végnélküli nyugalommal nézni a csehszlovákiai német néptársak további elnyomását. Benes úr taktikát űz, beszél, tárgyalásokat szervez, egé­szen genfi mintára, eljárási kérdéseket helyez előtérbe. így azonban a dolog huzamosan nem megy. Itt nem szólamokról van szó, hanem jogról, meg­pedig megsértett jogról. — A németek önrendelkezési jogot akarnak, nem pedig frázisokat. Benes úr ne ajándékokat adjon ezeknek a szudétanémeteknek, mert nekik joguk van a maguk életét élni, miként minden más népnek. Ha azonban a dolgok mégis úgy mennek tovább, mint eddig, ha továbbra is elnyomják a német néptársakat, akkor ennek súlyos következményei lesznek. Azt hiszem többet használok a békének, ha erre nézve nem hagyok kétséget. Nem azt követelem, hogy Németország három és félmillió franciát elnyom­— 33 — 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom