Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Felvidéki tájak (dr.Strömpl Gábor )
A Nagyhegy tövében a Sajó csodaszép szurdoka, az érces hegyek itteni sziklakapuja. Túlnan a még tágasabb Szilicei plató, hol még több a zsomboly és barlang. Zsombolyai még mélyebbek, barlangjai pedig a leghosszabbak, mert a fennsík mélyében rejtőzik a húsz km. hosszú Baradla, az Aggteleki-cseppkőbarlang. Ennek a plató-tömbnek keleti csücskében tátong a híres Szádelői völgy is, félelmetes sziklafalaival. Rozsnyó fölött — merő ellentétben a Galyasággal — nyomuk sincs már a nyesett tetejű hegyeknek. Itt már minden a magasba szökken és — feldarabolódik. Hegy hegy fölé, gerinc gerinc mellé sorakozik, közbül pedig d völgyek sűrű hálózata. Az erdő határa fölé emelkedő főgerincen van a Pozsálló (1286 m.), csonka-hazánk ezideig legmagasabb hegycsúcsa. Kassánál még mindig az Érces-hegység tövében vagyunk, de már messzire a nagy hegyektől. A Hernád túlsó partján megintlen más a táj képe. Alacsonyabb, de elevenebb alakú hegyek sorakoznak: a Sátor-hegyek. A borok királyát termő tokaji hegyek testvérei ezek, ugyanannak a vulkáni tűz-anyának gyermekei. Karcsú hegykúpokba meredt lávatömegeik közül alig került vissza egynéhány. Legtöbbje még ma is túlnan rekedt, de ezek lankáin már nem terem meg az aranyos nektár. A hegyeken túl tágas róna tárul elénk. Az Alföld nagy síkságának tágas északi öblözete ez, melynek csak legvégső zuga maradt még odaát. A többi, a nagyobb rész, a Felső-Bodrog, a Labore, Ung meg a Latorca alsó szakaszainak nagy lapálya, amelyen még zabolátlan csatangolnák a hegyekből ide siklott folyók. Váltakozó zugaiban imitt-amott még évszázados tölgyesek avas törzsei sötétlenek, köztük pedig nagyszarvú, fehér marhacsordák legelik az árvizek növelte buja füvet. Visszakerült hegy csak elvétve akad a folyók áztatta rónán. Csak alacsony, de jó bort termő kicsi vulkáni kúpok, amelyek oly elárvultan gubbasztanak a tágos rónán. E magános hegykúpok földalatti kapcsolatot közvetítenek a hegyaljai és a beregi vulkánok között. Ezért is szegik be karéjosan az Alföld északi nagy öblözetét a Bodrogközön és Tiszaháton át az Avas tövéig. Ungvárnál megintlen vulkáni hegyek fogadnak, de az új határ csak a tövükig enged. Mindössze Beregszásznál juttatott nekünk egynéhány különálló vulkáni magaslatot pompás szőlőkkel, viszont Munkácsnál újra csak a hegyek tövénél van a határ. A visszatért Felvidék legkeletibb zugában újra csak sík a föld. A Tiszahát tágas lapályának az az öblözete ez, amelyik már a huszti kapuhoz vezet. Bejáratánál itt is vár (Nyalábvár) áll, akár csak a munkácsi és ungvári kapunál. A hegyi kapu tágas torkából sellőzve siet felénk az itt még fiatalos Tisza. Apró szigetekre bomladozó medre merő kavics. Itt még az Alföld peremén jár a Tisza, lomha vizű kanyargói még hiányzanak s tarajzó vizének fodraiban még a közeli hegyek képei tükröződnek vissza. S túl a Tiszán, nem messze, már ott az oláh határ. — 219 — 14*
