Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Felvidéki tájak (dr.Strömpl Gábor )

A szép nagy hegyekből, a hosszan elnyúlt hegyláncolatokból e képsorozatba még alig jutott valami. Mindössze 270 méterrel nőtt meg a csonkahazánk legmagasabb hegycsúcsa, amennyiben a mátrai Kékes (1015 m.) helyébe a rozsnyói Pozsálló (1286 m.) lépett. A növekedés nem nagy, mert az ép haza legmagasabb hegycsúcsa közel 2700 m. magas volt. Jóval nagyobbat léptünk észak felé. Különösen a Kis-Alföldön és Gömörben. A Kis-Alföldön miénk lett újra a Duna rejtelmes szigetvilága. Az Öreg-Duna sokszáz apró szigete és a legnagyobb — a Csallóköz. Apró falvai még ma is az ősi magyar település emlékeit őrzik, vizenyős, kusza erei pedig az egykor szerte kalandozó Duna-ágakról tanúskodnak. Ma már gátak fékezik meg a nagy folyót, fattyú erei rég elsorvadtak, de a tengernyi sziget zátonyos-holtágas nyárjasai és füzesei az ősi vadont rejtegetik. A Vág mente másmilyen. Itt már nagyobbak a falvak. Fajmagyar népe kedvesebb, keményebb és valahogy szorgalmasabb. Szántói, kertjei szinte roskadoznak a kápráztatón sokféle termény tömegei alatt. S e pazaron termő, gazdagon művelt róna, meg enyhe lanka, átnyúlik a Nyitra szomszédos völgyébe, sőt ezen túl, szinte a Garamig. A róna egyveretű, de színpompás síkját mindössze Párkány közelében szakítják meg a homokbuckákkal tarkázott szőlőtermő dombok. Utánuk már a Garam tágas völgye nyílik, a folyót, meg a lankákat hosszan kísérő falufűzérekkel. Magasabb dombok csak a folyón túl domborodnak, de még mielőtt hegyekké nőhetnének, Léva mögött útjukat állja az új határ. Az Ipoly mente túlsó fele hosszant nyúlik el. Egyveretű dombhátait csak elvétve tarkítják hegyek, mert az új határt túlon-túl közel vonták meg s a nagyobb hegyek túl rekedtek. Vissza csak alacsonyabbak tértek. Gömörben megélénkül a vidék. Az Ipoly-mente lomha hegyhátai helyett itt a Rima-völgy nagy hajlatánál, apró, de karcsú hegyek csoportja tör fel. Ajnácskő környékén kialudt bazalt-vulkánok a hegyek. Mögöttük meg a Karancsnak visszatért s még magasabb erdős hegyei. Gömör szívében, Rimaszombat körül, visszatér az egyforma dombhátak kies világa. Apró falvakkal teleaggatott völgye sok s valamennyi ott vész el az egyre magasodó, már sötétlő, komor fenyvesekbe burkolózó nagy hegyek között. Az új határ azonban nem ér a nagy hegyek tövébe, csak az értékes érceket rejtegető jolsvai hegyek némelyikére hág. Innen mihamar visszakanyarodik. A Sajó mentén, Rozsnyó körül, hirtelen változik meg hegy-völgy és erdő. A hegyek magasabbra hágnak, de tetejük, mintha csak lenyesték volna valamennyit, még laposabbra simul. A Galyaság fennsíkjai ezek, a „Magyar Karszt" barlangokat rejtegető mészkőhegyei. Legformásabb közöttük a pelsőci Nagyhegy. Remekbe faragott karszt-platója félezer méter magas. Teteje merő lyuk. Száz meg száz tölcséralakú vak mélyedés úgy üli meg, mintha óriási ragya verte volna ki kőbevésett arcát. Olyik kő-tölcsér fenekén ijesztően mély zsomboly (kő-lyuk). Van köztük 100 m. mély is. — 218 -