Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Visszatért magyar városok (dr vitézi Nayg Zoltán)
Ugyancsak honfoglaláskori telepítés Komárom, Jókai városa, a Csallóköz fővárosa, amellyel szemben, a Duna másik partján már a rómaiak egyik legfontosabb katonai városa és erődítménye állott: Brigetio a mai Ó-szőny helyén. Komárom városának története az Árpádok korába nyúlik vissza, legfontosabb és legdicsőbb korszakát azonban a 48—49-es szabadságharcban élte. Ösi magyar és kún lakossága, az ú. n. szekeres gazdák ma is kezükben tartják a város gazdasági és társadalmi életének az irányítását. Műemlékei közül ki kell emelni a XVIII. században barok-stílusban épült Szent András-templomot, amely hatalmas arányaival s belsejének nagyméretű falfestményeivel (Maulbertsch) vonja magára a figyelmet. Komáromhoz hasonlóan ősi telepítésű és mezővárosi jellegű Érsekújvár, a „felvidéki Kecskemét", hová a szlovákok az utóbbi évtizedekben erőteljesen besziváragtak, de a lakosság nagy százaléka ma is magyar. Érsekújvár Komárom mellett a Felvidék legmagyarabb városa. Utcái, terei (Széchenyi-utca, Pázmány-utca, Forgách-utca) stb. mind történelmi magyar nevek. De ki is vette részét a magyar történelem minden szomorú eseményéből. Falai között védte a kurucokat s főterén csaptak össze Vak Bottyán kuruc és Heister generális labanc katonái. Falai között üdvözölhette egykor Bocskay Istvánt, Bethlen Gábort, Bercsényi Miklóst, Rákóczi Ferencet. Művészeti emlékei között első helyen áll Pázmány Péter volt lakóháza, amelyen ma is ott díszeleg az építtető nagy prímás címere. XVIII. századi templomát nagyon átépítették. Legnevezetesebb templomi emléke egy XV. századból származó aranyozott ezüst kehely és egy ugyanekorbeli ereklyetartó kereszt. Az első városvonulatnak igen fontos állomásai még Léva, Rimaszombat, Losonc, Rozsnyó, majd kiemelkedő, irányító szerepű gócpontja, az egész Felvidék legfontosabb városa: Kassa. Komáromból, vagy Érsekújvárról Léva felé haladva, a múltban kémlelő utas nem kerülheti el az esztergommegyei kis falut, Kisbényt. Általában Csallóközi bíró a bírcpáicával. - 201 — 14