Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)

A nap már magasan járt az égen, amikor végre megérkezik a parancs: indulás! A hosszú oszlop lassan megmozdul. Egymásután sorakoznak a századok, megcsikordulnak a szekérkerekek és felbúgnak a motorok. Azután sebes iramban száguldottunk Munkács felé. Pósaháza, Várpalánka, Munkács! Sűrű embersor áll az út mentén. Zászlókat lobogtatnak, zúg az éljen. Könynyes arcok tekintenek reánk. Kezek nyúlnak felénk és szorongatják a kezünket. A város lobogódíszben, pedig a csehek alig félórával előbb takarodtak ki. A rádiósok még a főtéren találtak egy géppuskás cseh osztagot. Hatalmas embertömeg feketéllik a városháza előtt. Ember ember hátán szorong. Díszmagyaros hölgyek állanak a szónoki emelvény előtt. Ennivalóan bájos, négyZrínyi Ilona. ötéves kisleány, Simon Erika, magyar ruhában áll a főhely közelében. A munkácsi gyermekek nevében két kis pajtásával együtt ő üdvözli a magyar honvédeket. A munkácsi magyarság nevében R. Vozáry Aladár mondott szárnyaló beszédet, majd sorra hangzottak el az üdvözlések. A szónoki emelvény előtt ruszin fiatalemberek állottak Fencik fasiszta gárdájának egyenruhájában. Ruszinul éltették Magyarországot, a Főméltóságú Kormányzó Urat és ütemesen kiáltották: „Mindent vissza!" A lámpák már régen kigyúltak, de az ünnepség még nem ért véget. A város tornyai és a város bástyái lassan belevesztek az éjszakába. De a kivilágított utcákon hajnalig hullámzott a tömeg. Nem fáradt bele a magyar honvédség éltetésébe. A hazatérés boldog öröme ragyogta be Munkács városát. Mámoros elragadtatás viharzott végig a lelkeken, majd lassan átolvadt a békés biztonságtudat otthonos érzésébe. Az ősi várban is bizonyára meséket suttogtak egymásnak a nehéz, mohos kövek. Zrinyi Ilonáról... Rákóczi Ferencről... * — 179 -