Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)
A gyönyörű fogadtatás, amelyben Ungvár népe részesítette a bevonuló magyar csapatokat, csak rövid ideig borult rózsaszínű fátyolként a városra. Még frissek voltak az útra szórt virágok. Még el sem halt az ujjongás az ajkakon, még az utcákon a boldog embertömeg hullámzott. A katonák arcán még sugárzott a megelégedettség és öröm, a jól végzett munka megelégedett öröme: a bécsi határozatok alapján Magyarországnak ítélt területeket a honvédség megszállotta. Lehet, hogy a tíznapos lelkesedés túlfeszítette az idegeket, lehet, hogy a végzett munka után ernyedés következett, de bizonyos, hogy néhány órával a bájos Ungvár visszatérése után, fagyos lehelet csapott meg .. . Szinte fizikailag éreztem, hogy a problémák itt az égig nőnek. Užhorod ismét Ungvár lett, de mennyire más ez az Ungvár, mint az egykori kis felvidéki városka, amelynek régi házacskái a Drugethek nagy idejéről álmodoztak a csergedező Ung partján. De hiszen a tegnapi Užhorod sem Podkarpatska Rus fővárosa többé. Magyar határváros lett a városból, milliós áldozattal új negyedet építtetett hozzá a húszéves cseh uralom. A szegedi Stefániára emlékeztet az Ung kiépített, parkírozott partja és mellette modern, Ízléses palotákkal büszkélkedik a Galagó, a cseh tisztviselők új városnegyede. Tükörsima az aszfalt, ultramodern középületek váltakoznak a vadonatúj bérpalotákkal. Ügy mondják egyesek, hogy magyar Grácot kellene csinálni Ungvárból. Hiszen itt állanak a fényes paloták, az elhagyott villák. Mi azonban, akik itt járkálunk az ungvári utcákon, tudjuk, hogy ez lehetetlen. Minden idegsejtünkben ott rezeg az érzés, hogy itt irtózatos feszültségek vannak a levegőben, amelyek minden pillanatban kirobbanással fenyegetnek. Mint megannyi lőporos hordó áll egymás mellett a sok probléma és ellenkező akarat. És valamennyi hordóhoz le vannak fektetve Európa minden részéből a titokzatos kábelek. Csak a gombnyomásra várnak. Itt állanak egymás mellett a csehszlovák, ruszin, ukrán, nagycsehzsidó, nagyorosz, fasiszta, bolsevista, ortodox, germanofil, atheista és szektárius problémák, mereven elkülönülve és mégis szinte szétbonthatatlanul összekuszálva. Idegen szavak ütik meg az ember fülét az ungvári utcán és idegen arcok marnak belé a lélekbe. A szemekben riadtan, zavartan, bizonytalanul, könyörögve és gyűlölködve ül a kérdés: mi lesz? mi lesz? mi lesz? Mert valaminek történnie kell. Prága húsz éve alatt jól megásta itt az aknákat. Kárpátalja volt a bolsevista törekvések hídja és Užhorod lett a hídfő. Innen, a kifosztott gyönyörű Országos Hivatal épületéből szórták szét a csehszlovák maszlagot. Innen fertőzték a lelkeket, itt keverték a sátáni kotyvalékot és megitatták az emberekkel, akik hinni tudtak a hazugságoknak. Innen sugárzott szét a csehszlovák demokrácia, itt fogadták az árulókat és kémeket, innen indultak útnak titkos utasításokkal az agitátorok. A fényes márvánnyal borított falak között vajúdott nap-nap után a prágai szellem, hogy megszülje szovjetölelésből fogamzott gyermekét. Most itt áll kiürítve a palota és észak felől a szél szárnyán ideszáll az elvetélt gyermek: Ruszinszkó jajgatása. Igen, Ruszinszkó! Ruszinszkót csak az értheti meg, aki itt járt az elhagyott ungvári paloták között. Nem heroizmus, nem fanatizmus, nem - 180 —
