Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)
tudta, hogy a gáti zsidó boltos beárulta a felkelőket a cseheknél. Hírt adtak a bujdosóknak. A felkelők, három csoportra oszolva, át akartak szökni fényes nappal a nagyerdőbe. Két csoport át is jutott, de a harmadikat a mocsárban utolérték a csehek. Egész század jött gépfegyverekkel meg három harckocsi. A felkelők bevették magukat a csatornába. A csehek felfejlődve támadtak. A felkelőknél csak öreg puskák, néhány géppisztoly, meg kézigránát volt. Harmincketten voltunk. A harckocsik elakadtak a mocsárban, de a gyalogság támadott. Három órán keresztül tartották magukat a felkelők, harmincketten, kétszáznegyvennel szemben. Lassan besötétedett, de akkor már csak négyen éltek közülük. Esze János volt a vezérük. Esze Tamás dédunokája. Még volt egy tára a géppisztolyhoz és két kézigránátja. Az egyik harckocsi közvetlenül mellé vergődött. A csehek azt hitték, mindenki halott és kiugrottak a tankból. Esze ekkor vágta hozzájuk az egyik gránátot, aztán a másikat. Cseh bakák ugrottak fel előtte. Esze rájuk eresztette a géppisztoly egész rákászát, aztán futni kezdett. Már csak egyik társa loholt mellette a mocsárban. A hátuk mögött megint kattogni kezdett a cseh gépfegyver Esze egyedül maradt. Egy golyó szétroncsolta a térdét. Elvonszolta magát az erdőbe. A társai rátaláltak és átadták a dercenieknek. Úgy lopták át a határon Magyarországra. Két sebesült társát a csehek belefojtották a csatornába. Lassan, vontatottan beszél a legény, de amikor befejezi, elfordul és íopva könnyet töröl ki a szeméből. Bajtársak voltak. Rá is szörnyű kínhalál vár, ha elfogják a csehek és rábizonyul, hogy segítette a felkelőket. Többen verődnek körénk, mindenki tud valamit a felkelőkről. Legendás hősök lettek, mint az ősapáik. Különös volt így állni az országúton és hallgatni a történeteket. Az emberek ujjal mutogatták ... ott, a három jegenye mellett... amott, annál a kis pirosfedelű háznál... az erdő sarkán ... a mocsárban ... lám, a csatorna, az a zöld csík ... Mindenütt hősök, mindenütt halottak. A csehek állatiasan kegyetlenek voltak. Pusztakerepecnél — alig három jó nyíllövésnyire tőlünk — a minap találtak egy halottat a mocsaras árokban. A ruhát leszakították róla, az arcát puskatussal a felismerhetetlenségig összeverték. A bal válláról csontig le volt tépve a hús, a testét összevissza szurkálták szuronnyal. A talpáról cafatokban lógtak az inak. Kis Mária-érmet találtak mellette. Erről tudták meg, hogy felkelő volt. Kisguton a csendőrök elfogtak néhány felkelőt. Kettőt közülük a helyszínen agyonlőttek, a másik kettőt bevitték a csendőrörsre és ott halálra kínozták őket. Az egyiknek a karját két deszka közé kötötték és mert nem vallott, közönséges fűrésszel lefűrészelték. — A munkácsi vár börtönében, — ugyanott, ahol annak idején Kazinczy is raboskodott, — sok felkelőt tartottak fogva a csehek. A vastag falakon éjszakánként áthallatszott fájdalmas üvöltésük. Nap-nap után a legborzalmasabb szovjetmódszerekkel kínozták őket. Kárpátalja népének szabadságharcát még sem sikerült letörniük. Az elfogott, vagy lemészárolt felkelők helyére újak léptek.
