Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Érsekújvár, Ógyalla,Galánta
Kedden újabb megrendítő események vártak ránk. Érsekújvár felé meneteltünk. A tejszínű köd mindent beborított, az utak csúszósak voltak. A katonák bizony nehezen jutottak előre, de ekkor lehetett látni, milyen kitűnő szellem hatja át honvédeinket. Virágosán, énekelve tették meg a soksok kilométer hosszú utat és úgy lépkedtek, mintha gárdisták lennének valami nagy ünnepségen. Bizony, nagy ünnep is volt ez! Érsekújvárnál sikerült a bevonuló katonaság előtt bejutnom a városba. Megvallom, őszintén elkomorodtam, amint a hídon túl jutottam. Sehol egy ember, sehol egy kedves arc, sehol egy darabka nemzetiszínű pántlika. Mintha erre nem is teremne őszirózsa. Sáros és kopár volt az út. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Hogy Érsekújvár derék magyar lakossága ilyen nemtörődömséggel várja a honvédeket! Amint így ketten-hárman megyünk előre a néptelen utcán, kinyílik egy kisház ablaka, öreg, fejkendős néni néz ki rajta és felénk kiált: — Magyarok az urak? — Azok volnánk, édes néném! — Hát a jóságos Isten hozta magukat — mondja a néni sírásba csukló hangon, aztán befordult a szoba felé és nagyot kiáltott: — Józsi, a deszkákat! Nem tudtuk mire vélni ezt a vezényszót, mentünk előre a kihalt városon s ekkor megszólalt a harang, kitárultak az ablakok, a kapuk. Mint a galambok a kalickából, úgy röppentek ki az emberek, össze-vissza keringtek, azután egyirányba szaladtak, a templom előtti főtérre. Itt tudtuk meg, miért is kiabáltak Jóskának a deszka miatt. Fiatalemberek és lányok deszkadarabokkal futva siettek a főtérre s pillanatok alatt olyan dísztribünt raktak össze, amilyet az egész bevonulás során nem láttunk. Mennyi ideig kellett ezeknek a derék embereknek tanácskozni, méricskélni, hogy ezt a munkát ilyen gyorsan és pontosan előkészítsék. Mire a főtérre értünk, már ott serénykedtek a drága kedves-nővérek, virággal, szőnyeggel díszítették az emelvényt, ott állt már a Kormányzó Úr életnagyságú szobra; éppen akkor erősítették talapzatára a magyar címert és elébehelyeztek egy malomkőnagyságú babérkoszorút, amelyen két évszám volt — se két évszám között húszéves keserű szenvedés. Aki ezen a ködös estén a magyar csapatok bevonulását végigélte Érsekújváron, örökké büszke lehet arra, hogy magyarnak született erre a világra! Ki tudná leírni azt a húsz év óta visszafojtott lelkesedést és örömet, amellyel a derék és kitartó magyar emberek vitéz Temessy Milán altábornagyot és Jaross Andort, a Felvidék vezérét fogadták. Az egész bevonulás és fogadtatás olyan volt, mint egy ünnepi nagymise. Mindenki megtisztult ott szívben és lélekben. A Csallóköz másik oldalán ugyanekkor a honvédek megállás nélkül meneteltek Dunaszerdahely, Tallós és Galánta irányában. Vitéz Temessy Milán altábornagy csapatainak balszárnya Pozsony alatt, vitéz Zalai Károly tábornok vezetésével megszállta Kis- és Nagymegyert, majd az esti órákban elérte Jóka községet, ahol minden ablakban gyertyák és mécsesek égtek, a templom- 140 —
