Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Újjászületik a Magyar Honvédség (técsői Móricz Béla )

tottunk fel a Kis Entente-államok állig felfegyverzett határbiztosító csapataival szemben. Gúzsbakötöttek, gyengék és szegények voltunk, amikor 1921 nyarán az entente nyomásának engedve, végrehajtottuk a Nemzeti Hadseregnek a trianoni feltételeknek megfelelő csökkentését és átszervezését: a nemzeti hadsereg eddigi hét hadosztálya hét gyengén felszerelt vegyesdandárrá zsugorodott össze. A létszámok mélyen a megengedett alatt maradtak. A pénzért jelentkező toborzott hadsereg önkéntesei nem voltak alkalmasak arra, hogy erkölcsileg megbízható hadsereg alakulhasson belőlük! A szükség azonban itt is meghozta a megoldást. 1922 tavaszán megindult a hazafiasan gondolkodó társadalom önkéntes propagandája a kiegészítő toborzásokra. Az ország legnagyobb tekintélyű emberei szálltak síkra az általános önkéntes jelentkezés szükségessége mellett. A napilapok hasábjain és a társadalmi egyesületekben egyre erősbödőn hangzott a követelés, hogy a toborzott hadsereg a nemzet erkölcsileg értékesebb elemeiből is megkapja azt a létszámot, amelyet a trianoni békeparancs megengedett. A propaganda, a társadalmi kényszer alkalmazása csakhamar általánossá vált. A gondolatot a községek hazafias vezetői is felkarolták és így eljutottunk odáig, hogy a községek magukra vállalták, hogy — az országos arányszámnak és a szükségletnek megfelelően — minden 258 lélek után egy önként jelentkezőt küldenek zászló alá. A döntést többnyire a sorsra bízták. A családi viszonyok és a méltányosság szem előtt tartásával, sorshúzás útján döntötték el, hogy ki menjen önként katonának. A nemzet tehát megmozdult. Felülkerekedett a nemzeti érzés és a trianoni kicsiny toborzott hadsereg ezzel megindult a megerősödés útján. Megszületett a harmadik magyar honvédség! Az országban működő szövetségközi katonai ellenőrző bizottság ugyan folyton akadékoskodott és minden eszközt megragadott, hogy a honvédség erősödését megakadályozza, azonban a nemzetben felébredt öntudatos, katonás szellem és a helyreállt belső rend magában hordozta már a jövő dicsőségét. Eleinte nehezen ment. A húszas évek az új honvédség számára még a küzködés és szegénység keservét jelentették. Nem telt még felszerelésre, nagyhatású fegyverekre és nem telt korszerű fegyvernemekre sem. Mialatt a külföld és körülöttünk a Kis Entente, hasznosítva a világháború tapasztalatait, lázasan fegyverkezett — mi a „legyőzöttek", a háborút megelőző idők fegyverzetével és felszerelésével, ellenőrzés alatt álltunk. Itt álltunk, de nem tétlenül. A honvédség vezetői a honvédség alapos kiképzésével készültek a jövő nagy feladatára, az általános védkötelezettség alapján álló honvédség megvalósítására. A szövetségközi katonai ellenőrző bizottság 1927-ben történt távozása után, még Csáky gróf, Jánky lovassági tábornok és Röder altábornagy vezetésével megindult a trianoni honvédség korszerűsítésének folyamata, megérlelődött bennük az eltökélt szándék, hogy felszabadítjuk magunkat a gyámság alól és kivívjuk teljes katonai önállóságunkat. — 122 -