Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Újjászületik a Magyar Honvédség (técsői Móricz Béla )

entente-államhoz politikailag csatlakozhassunk. Egy ilyen csatlakozás által erősödik meg majd katonai helyzetünk is. Fenntarthatjuk nemzeti hadseregünket, amellyel az ország áll vagy bukik ..." ... Ez volt a helyzet 1921 őszén. És hiába volt minden erőlködés. Akármit próbált az ország, a szövetségközi katonai ellenőrző bizottság nem engedett. Parancsolt. Sokszor udvariasan, sokszor gúnyosan, de mindig erőszakosan. „ ... Van szerencsénk a véderőtörvényjavaslaton eszközlendő módosításokat mellékelten megküldeni. E módosításokat legkésőbb 1922 január 15-ig meg kell szavaztatni a nemzetgyűlésen." — írták 1921-ben Bethlen István gróf akkori kormányelnöknek. A ránk parancsolt módosítások persze mindig a nemzet és a honvédség húsába vágó korlátozásokat jelentettek. Az ország és a kormány sorsdöntő heteket élt. Nemcsak a külső, hanem a belső biztonságáról is gondoskodni kellett. Még egyre forradalmi árnyak kísértettek és lelkiismeretlen agitátorok izgatása nyomán hol itt, hol ott tört ki a munkássztrájk. És nem volt hadsereg. Kisegítő eszközökhöz kellett tehát nyúlni, hogy legalább a nyugodt termeléshez nélkülözhetetlen belső munka folyamatossága biztosítva legyen. Ezért 1921-ben megszervezték a „nemzeti munkavédelmet", mint „oly önkéntes szervezetet, mely hivatva van — anélkül, hogy osztályharcot idézne elő — a nemzeti és közgazdasági élet létfenntartásához okvetlenül szükséges közüzemekben és fontos közcélú munkánál a munka folytonosságát biztosítani..." Még annyi embere sem volt a hadseregnek, hogy oly életbevágóan honvédelmi érdekeket szolgáló tevékenységet, mint a határvédelem, katonai alakulatokra bízhassunk. 1921-ben tehát gyengén felszerelt „vámőrséget" állíHuszonegy — huszonkettő — huszonhárom ... <1914—1918). — 121 — 9*