Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

A bécsi döntés (Lukácsovich Lajos) - Bristol előtt

Most, most... Uram ne hagyj el! A térképet rajzoló mérnök ebben a pillanatban, mintha megérezte volna a szörnyű lelki rázkódtatást, visszafordul és valami nagyon barátságos, megértő testvéri mosollyal bólint a fejével. Kassa, Kassa! Megint a miénk Kassa! Igen, szinte már látom, hogy a piros határvonal, mint a kiomló dicsőséges magyar vér, úgy fogja körül, öleli magába a fejedelem városát! Hála neked, Úristen, hogy ezt megérhettem. Mint az ólom, olyan a cestem. A térkép után próbálgatok jegyzőfüzetemben hevenyészett térképet készíteni, de nem mozog a kezem, az agyam viszont robbanásig feszült és lázas tekintetemben szikráznak a kérdések. Beregszász, Ungvár, Munkács? S azután elkövetkezik megint egy félóra, megint olyan, amilyet utólag el lehet mondani, rövid percek alatt, de átélni egy életet jelent. Szalad a piros vonal tovább és ekkor — máig sem tudom, miért — abbamarad a térképrajzolás. Szinte magunkba roskadtunk valamennyien. A legkószább, a legellentmondóbb, ijesztő, riasztó hírek keresztezték egymást, valaki azt a hírt hozta, hogy a cseheknek mégis meghagyják Ungvárt és Munkácsot. Mégsem így történt. Talán csak technikai okokból akadt meg a térkép rajzolása, mert ismét elindult a piros vonal és bátran, merészen kanyarodott Ungvár és Munkács fölé ... Nem vártunk tovább... Mint az eszeveszettek, rohantunk a telefonhoz, jelenteni a szerkesztőségnek, elcsuklástól síró hangon, világgá hirdetni, hogy Bécsben, ha nem is érvényesült Magyarország teljes igazsága, de a Gondviselés kegyelme megadta nekünk, hogy vér nélkül visszakaptuk egymillió magyar testvérünket. És jelentettük a szerkesztőségnek: ismét a miénk Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc. Szombaton megkezdjük a bevonulást, legelőször a Duna vonalát lépi át a magyar honvédség. — Igaz? Biztos? Hivatalos? Nem lehet tévedés? — akasztotta meg a szerkesztő minden szavamat, de már rohantunk vissza a Belvederebe, megtudni, mi történt azóta. Káprázatos ragyogás fogadott. Nyolc irányból vakító fénykévék vetődtek a pompás palotára, nyolc irtózatos erejű katonai fényszóró öntötte hófehér nappali sugárzását a Belvederere. Ebben a tündéri fényben érkezett meg Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál gróf, hogy átvegyék a döntőbíróság határozatát. Nemcsak a bécsi magyarok, de a németek is lelkesen, hosszasan ünnepelték a magyar delegáció vezetőit, akiket a fényszórókkal megvilágított palota előtt a díszőrség dobpergéssel, katonai tisztelgéssel fogadott. A történelmi nap zárójelenete most már csak percekig tartott. Ribbentrop és Ciano kihirdették a két delegáció előtt a döntőbíróság határozatát, majd Ribbentrop és Ciano a világsajtó képviselőit fogadta ... - 108 -