Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
A bécsi döntés (Lukácsovich Lajos) - Bristol előtt
Ribbentrop báró és Ciano gróf, miután a tanácskozó terem mellett lévő egyik szobába bekísérték a magyar, egy másikba a csehszlovák küldöttség vezetőit, bizalmas tanácskozásra vonultak vissza. Néhány perces tanácskozás után jött az üzenet: a döntőbírák maguk elé kéretik a magyar és a csehszlovák külügyminisztert. Kibírhatatlanná feszült az izgalom. Nem tudtuk, mi van? Talán már el is érkezett a döntés pillanata? Kánya Kálmán külügyminiszter Teleki Pál gróffal, Chvalkovszki csehszlovák külügyminiszter pedig Durcsánszky szlovák helyettes miniszterelnökkel együtt jelent meg a döntőbírák előtt. A magyar és a csehszlovák küldöttség bevonulása után nyitották meg a döntőbíróság ülését. Előbb Ribbentrop, majd Ciano mondta el elvi jelentőségű beszédét. Ribbentrop hangsúlyozta, hogy néprajzi alapon óhajtják megvonni Magyarország és Csehszlovákia között a végleges határt és megoldani az ezzel összefüggő kérdéseket. Hangoztatta: jelképes jelentőségűnek tartja, hogy Olaszország és Németország éppen Savoyai Jenő házában szentelheti magát a jelentőségteljes pillanatnak, hiszen több mint kétszáz esztendővel ezelőtt ez az olasz származású herceg, mint német államférfiú és hadvezér, az Európa délkeletén lévő népeknek szabadságot, békét és igazságot hozott. Ciano grófnak, a Duce követének felszólalása következett ezután és ünnepi beszédének lényege ez volt: Üj korszak indul meg, a nemzetközi igazság alapján. Kettős, párnázott ajtók választottak el bennünket a döntőbírósági tárgyalástól, de pár perc múlva így is tudtuk, mit mondott Ciano. És ebben a pillanatban megint ott csengett fülemben előkelő német barátom szava, aki tegnap este a vonaton beleszédített a remélt boldogságba: Talán csakugyan mi győzünk, talán csakugyan van még igazság, a porig sújtott, agyonkínzott, Trianonban kegyetlenül halálraítélt Kismagyarország számára is! Aztán megtudtuk, hogy a két döntőbíró után Kánya Kálmán külügyminiszter, majd Teleki Pál gróf ismertették a magyar álláspontot és végül sor került a csehszlovák álláspont megvilágítására. A döntőbíróság a felszólalások után nem foglalt rögtön állást, a két delegáció tagjainak megköszönte a felvilágosítást és a tárgyalásokat befejezettnek nyilvánította. Délután két óra volt ekkor. Tudtuk, hogy estig aligha lesz végleges döntés, de az izgalom már elviselhetetlenné feszült. Meddig fog még tartani, mikor fogunk tudni valami bizonyosat? Mi van Kassával, Rozsnyóval, Munkáccsal, Beregszásszal, Nagyszőllőssel? Mi van Nyitrával? És szinte kérdezni se mertük: mi van Pozsonnyal? Hiszen hiába is kérdeztük volna. Még várni kell a döntő szóra s a mi lelki tusánk, fájdalom, nem sietteti a döntőbírák ítéletének elhangzását. Az idő egyre lassabban múlik. Szinte megáll. Valamivel fél három múlhatott, amikor Ribbentrop külügyminiszter villásreggelit adott a delegációk tiszteletére. Az ebédhez kilencvenhét személy számára terítettek a márványteremben, amely a város felé tekintő szárnyon, a palota főhomlokzatát foglalja el. - 106 — 8*
