Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

N. Jaczkó Olga: Ruzicska úr, a jó angyal

— Talán itt van már? — kérdezte halkan, titokzatosan Ruzicska úr a

z előszobában. — Ezideig még nem jött. — De tetszett neki írni? — írtam. Négy napja ment el a levél. — Hm... Megkapni megkaphatta; de, hogy meghallgatja-e, aL megint más... Istenem, miért kutyul el úgy minden ember, mihelyt egyszer ügyvéd lesz belőle? ... A nagyságos asszony tudja? — Nem szóltam neki. — Nagyon okosan! Mert az asszonyok nem tudnak nyugodtak maradni már akkor sem, amikor még csak fenyeget a veszély. Sírnak, jajveszékelnek és lerángatják a bajt, mint a felhőből az esőt! ... Betértek a szobába, ahol a háziasszony tarka macskáját becézgetve, sütkérezett a kályha közelében. Ruzicska úr mély tisztelettel köszöntötte, azután úgy viselkedett, mint aki, ha ügyes-bajos dolga akad valamerre, nem állhatja meg, hogy be ne tekintsen egy-két baráti szóra a jóismerőseihez. Megkérdezte, milyen idős a cica, milyen nemhez tartozik és van-e sok egerésznivalója? De a háziasszony válaszait mintha kissé szórakozottan fogadta volna és gyakran pillantott a vele szemközt függő faliórára. — Az az óra siet — jegyezte meg kedvetlenül a házigazda és elővette a zsebóráját. « — Ez pedig késik — hasonlította össze Ruzicska úr a házigazda óráját a saját zsebórájával. — Tessék csak megigazítani az én órám szerint, ez a legbiztosabb. Egy hivatalos órának muszáj pontosnak lennie! Aztán elkérdezgetett még mindenfélét. Farsangolásról, aprójószágról, szőlőmetszésről, meg a zongoráról, hogy mikor is volt felfa angol va? — Régen — legyintett rezignáltán a háziasszony — és nem is fogom többé felhangoltatni. Hiszen egyszer úgyis el fogják maguk árvereltetni! Talán jobb lenne, ha már el is árvereztették volna... a zongorát is, meg az íróasztalt, meg az ingaórát. Az ember lassan beletörődnék a megtörténtbe és nem izgulna folyvást a megtörténhető miatt, nem igaz? Ruzicska úr hallgatott, fakó lett a tekintete, mintha a bűntudatosság homálya ereszkedett volna eléje. Hallgatott, csak az óráját nézte meg egy párszor. De aztán — pontosan öt perccel félhárom után, — mosolytól elborított arccal, megélénkülve pattant fel, úgy, mintha a csizmája flanellkapcák helyett acélrúgókkal lett volna kibélelve. — Nem ia^az — szállott pörbe hevesen a háziasszonnyal, — mert ami még nem történt meg, azt el lehet igazítani, hogy meg ne történ76