Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Dallos István: Erdei találkozás

Erdei találkozás Irta : Dallos István Delet harangoztak éppen, amikor a fogházirodában Kovács Gáspár kezébe nyomták az űrlapot, melyre rákanyarították a nevét és a hideg decemberi nap dátumát. Azzal engedték útjára, hogy nagyon vigyázzon magára, mert ha még egyszer a törvény elé kerül, nehezen heveri ki a bírósággal való találkozást félesztendőn belül. Gáspár megforgatta ujjai között a papírszeletet, mely a szabadságot jelentette. Aztán zsebregyűrte és halk köszöntéssel megindult. Gondolatok kavarogtak felzaklatott agyában, mint a búzavirágos föld felett a viharfelhők, melyekből a mindent elseprŐ zuhatag omlik alá. Ügy érezte, hogy vértelen arcáról mindenki leolvassa, hogy honnan került elő és a néptelen kis utcákon bandukolt végig, mint a rendőrtől félő sompolygó tolvaj. Végre lekerült a város mögött kígyózó havas o.3zágútra, mely a vén Zobor tövében kanyarodik a falu irányába. A vártemplom harangjának mély zúgása most valóságos muzsikának tünt a fogházi csend után, melyet csak időnként zavart meg valamelyik őr harsány kiáltása vagy a nehéz vasajtó csikordulása. Teli tüdővel szívta magába a metsző, hideg levegőt és oly kábultnak érezte magát, mintha borgőzös kocsmából került volna ki. Az aszszony, a gyerek, a karácsony járt az eszében, majd gondolata rávillant Vadas Jóskára, az erdőkerülőre, aki a nyúl miatt feladta a csendVökncl. A bíróság elé hiába hozta el a szomszédot és a komát, akik acllette vallottak, hiábavaló volt a tagadás is, a lelőtt nyulat és a írontról mentett puskát is hiába dugta el idejében. Nem volt más bizonyíték ellene, mint Vadas Jóska vádoló esküje, annak hittek. A lelkiismerete csitítgatta, hogy ne forralja magában a haragot, inert hiszen igaz volt a vád, Gáspár azonban egyre szabadkozott macában, hogy megbosszulja azt az esküt. Amikor a cella ajtaja bezárult mögötte, ökölbeszorult kézzel esküdött meg, hogy Vadas Jóska megkeserüli a terhelő vallomást Most pedig azon kapta magát, hogy feloldódott benne a harag, mint a szertehulló kéve. A karácsonytváró gyerekre gondolt, meg arra, hogy milyen szomorú is lesz a mai este. Miből is telne karácsonyi vacsorára, amikor az őszi munka idejét zacskóragasztással töltötte a szűkreszabott falak között. Nagy szomorúság ülte meg a lelkét és elöntötte nagy nyomorúságának érzése. Káromkodni szeretett volna, de már az első szónál, ami kirobbant belőle, megbicsaklott a nyelve és az imént hallott ha41