Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Sziklay Ferenc: Nem lehet az Istentől bort lopni!

— Nincs i it mit tenni! — sóhajt sokára egy mélyet s félszemmel, oldalvást az ég felé pislant, mint a kacsa, ha szemet les az eperfárói. Dacosan mondja, hangosan: — No, Uram Isten, sok munkától megkéméitél. Bekapáltál, meg is permeteztél, le is szüreteltél egy füst alatti — Magadnak! — Lekanyarítja a

z ázott subát a négy karóról, a nyakába rántja haragosai'., hogy hazamenjen vele, de egyszeriben felragyog az arca. Êl a ;i 'gy töke! A suba megvédte. A nagy pusztulás közepette még szebbnek látszik, mint azelőtt. — De én mégis lopok tőled bort, Uram Isten! — örvendezik, .-. ':;Lc kárörömmel Gyuri bácsi, az előbbi gondolatát tovább fűzve. » Sehogy se tudták megérteni a népek, mit pusmog Gyuri bácsi i- ..», mint nap a szőlejében. Hiszen más is megmetezette a tőkéket vesszőre, más is megkapálta a letarolt tagját idejében, mert hogy a jövőre is gondolni kell, volt, aki a gálicot se sajnálta a kínjában újra naj tolt levéltől, de hogy hétszámra ott üljön valaki a csupasz tőkék közt? Ahelyett, hogy másutt keresne valami borra valót? Az öreg csak mosolygott titokzatosan a hát mögé való beszéden, ha f ülibe jutott Talán kínpadon se vallatták volna ki belőle, mi van a füle mögött. MÚr az a híre kezdett járni, hogy meggárgyult a nagy kártól, szomszédolni jár az esze, ott keresi a tavalyi havat Gyuri bácsi csak hagyta, hadd járassák a bagólesőt. De hogy is ne őrzené azt a négy szál gyönyörűséget, ott a tagja kellős közepén, amikor, aki szajkó, seregély, málinkó, darázs, meg ahány szem pusztító van még a határban, mind odacsődül a méz szagára. Ha úgy hagyná őrizetlen, annyi a hivatlan borkóstoló vendég, hogy egy-kettőre írmagja se maradna a „termésnek". — Istók uccse, eement a jóra való esze — mondogatják. — Ni, még a kereplőt is felhúzta, pedig milyen szomorúan kotyog szegény árva az egész helyen. Gyuri bácsi meg csak ápolgatta, babusgatta a négy „lelencét". Ismerte már majdhogy minden szemit. Számon tartotta, méregette szemhunyorítva, mennyi is lesz az a bor, amit' ellop az Istentül. — Lesz a fürt vagy két puttonyra való, ha nem több. Hiszen olyan cuis a gerezd, mintha egy darabbul vóna s csak úgy bicsakkal hasogattak vóti bele borozdákat, hogy szemnek lássék. Le nem csípett volna belőle egy bogyót is, avval se akarta megrövidíteni az örömét. Pedig de sokszor összefutott a nyál a szájában, amikor a — szemin át — szinte érezte azt az édességet, ami a fürtökben lakhatik. Gyönyörűen beért a termés! Soha még olyan szőlőnek való időt nem hozott a nyár, sem az ősz, mint éppen az idén, mikor semmi haszna! .Fel-fel is sóhajtott nem egyszer: — Haj, L

Tram Isten, csak azt a fertályórát hagytad vón ki a kalendáriumodbúi ! Megment a szüret is. Titokban szedte -tßeg--a--sz ^tfCi^CA WW ARICA I 2. FoITWHV* tSwr-.ö» " 12 I [_Samaria - So^ori« - $ imorín