Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)

Előszó

2 akartunk adni, ka nem egészen sikerült: majd kipótolja a jártabb útra lépő hivatásos utódunk. Mieló'tt bevezetésünket befejeznénk, számot kell adnunk felhasznált forrá­sainkról. A csallóközi községek megszállásának idejére nézve legtöbb adatot nyúj­tanak Ortvay Pozsony város történetének publicált mellékletei. Mindazon tételek­nél tehát, a hol külön hivatkozás nines, forrásunknak ezen közzétett okmány­kivonatok tekintendők. További forrásunk Bartal György kommentárjainak mellékletei és ugyan­annak Csallóközről írt rövid polemicus ismertetésében foglalt adatok voltak. Dr. Király János Pozsonyi rév és hídvám története szinte nyújtott a Challón állott révekre nézve némi kiegészítő adatokat. A „Corpus Juris" adatait a szövegben tüntettük ki. Ezen nyomtatásban megjelent, s közkézen forgó okmánykivonatokon túl, átböngésztük az Olgyay család leveles ládájának tartalmát, s abból azon okmányokat, a melyek kitűzött feladatunk elérésére akár hely, akár viz elneve­zésekben nyújtottak új felvilágosító adatokat, rövid kivonatokban közzé tesz­szíik. Az Olgyayak levéltára most már a Nemzeti Muzeumban van letéve, ott közkincscsé lett, a történetirás hivatott mívelői könnyen hozzá férhetnek. Kivontuk a Lukács család okiratainak tartalmát. Ezek azonban kivétel nélkül Alsó-Csallóköz helységeiről, vizeiről szólnak, miért is a kivonat közlését elhagytuk. Tudjuk, hogy a Pálffy család koridősbségi hitbizományi levéltárában, — hol az Ős Szt.-Györgyi és Bazini grófok irományai is valószinűleg lappangnak, — F. Csallóközben Szemet és Somorja, Alsóban Nyárasdra vonatkozólag, valamint az egész Patonyszéllt illetőleg, igen érdekes adatok várnak feltárásra; valamint az Esterházyakkal egy tőről fakadt lllésházy család lányági maradékainak, Nagy Szarván őrzött levéltárában, Csallóközre vonatkozó számos feljegyzés és okirat rejtőzik: de az idő rövidsége egyrészt nem engedte, hogy ezen levél­táraknak nagyobb munkával járó átkutatására vállalkozzunk, másrészt pedig már a kezünk ügyébe esett adatok is elégségesek voltak annak kimutatására, a mit czélként kitűztünk, t. i. hogy Csallóközt igen kora időben szállották meg a magyar honfoglalók és meg is tartották az első ezer éven át. — Ezen két levéltár szerencsés átkutatását más jobb időre, és nyugodtabb munkát végző professionátus történésznek hagytuk fen. Egyébiránt nem lehetetlen, sőt a két család ismert hazaliassága reményleni is engedi, hogy más nagy nevű magyar mágnás családaink példájára, ők is publikálni fogják a hazai történelem hézagainak betöltésére igen is alkalmas okirataikat. Még Somorja rendezett tanácsú város levéltára is bizonyosan számos felvilágosítást nyújthatna, úgy Csallóközről átalában, mint különösen az árvizek elleni védekezésről; de sajnos e levéltár nincs rendezve, nincs Elen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom