Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)
Előszó
3 chusa, Tárgymutatója! Az iratok összekeverve, a kutatóra majdnem használhatlan állapotban vannak. És mind a mellett itt találtuk meg, egy Leopoldkori függó'pecsétes átiratban, a Csallóköz szigetén folytatott összefüggő rendszeres árvédekezésnek alapját megvető királyi rendeletet. Végre a legtöbb adat, — mint a szövegből látható, — Pozsony vármegye levéltárából került a 16-ik század végétől napjainkig. Még itt is lehetnek figyelmünket kikerült adatok, mert bizony a tárgymutatókészítők sokszor képzelhetlen vezérszó alá sorozták a végzéseket, s azok alatt nehéz még sejteni is mi rejlik. Pozsony sz. kir. város levéltári adatait most dolgozza fel hivatott történészünk Ortvay, azért nem keveredtünk munkájába. Es most szárnyadra bocsájtlak könyvecském. Repülj és hirdesd az ezeréves ország lakóinak, hogy ott a nyugati határszélen még most is élnek, küzdenek a honfoglalók utódai. Most is igyekeznek, ha kell fegyverrel is, — de mindig a béke és civilisatió eszközeivel, — elfoglalni, megtartani, felvirágoztatni, gyermeki gyöngédséggel, ragaszkodással szeretett szűkebb hazájukat, a nagy, ezeréves Magyarország egykori arany k er tjét. Pozsony 1895. deczember 31-én. A szerző. í*