Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Hazugság nélkül

tam lenni, mély és kék, mint az ég. Néha színekre tudtam válni, legjobban a kéket szerettem, de most nem ment. Nagyon is éreztem, hogy csont-hús tömeg vagyok. Nem hatol át rajtam a fény. Amerre megyek, 'kiszorítok egy darab levegőt a mindenségből. De azért jókedvem volt. Szaladni kezdtem, a tej mind kifolyt. Végtelenül vágytam valami szépre. A híd után bekanyarodtam a rétre. A kis park előtt akartam elmenni, mert nagyon tetszett. Puhán lépkedtem a porban. Ökörnyál úszott a levegőben. Mindegyiken kis fekete pók ficánkolt. A szálak rátapadtak az arcomra, nyakamra. Törtem egy nyaláb színes lombot, leültem, mert fájt a lábam, és méheket akartam keresni a fűben. De a fű már elszáradt, a Nyitra-parti fákról odahordta a száraz levelet a szál. Zörögtek az ujjaim között. Ott ültem, ahol nyáron a cirkusz szokott tanyázni. Erről eszembe jutottak a szomorú szemű tigrisek. Kitaláltam, hogy megölik a lelküket. Azután visszaviszik őket a dzsungelbe, de akkor már észre sem veszik a fényfoltokat a virágok levelein. Csak mennek előre, míg össze nem esnek. A szemük akkor is szomorú marad. Felnyaláboltam a lombokat, nem akartam tovább ottmaradni. Az úton hernyók mászkáltak, néha végigszaladt az arcomon egy pók. Rossz volt, hogy megint elmúlt a jókedvem, és hiába vágytam annyira valami szépre. Mindig így voltam, csak vágytam a szépre, de soha nem akart eljönni. De nem lettem nagyon szomorú. A lányokat is úgy fogadtam, amikor hazajöttek, mint máskor. Megint zsíros kenyeret ettem, mert kifolyt a tej, inkább csak ezen bánkódtam, amikor délután rám nyitották az ajtót. Ültem az ágyon, a csupasz matracokon, mert délben leadtam a felszerelést. Nem is gondoltam a tigrisekre. A tejre gondoltam. A tárgyakat a maguk valóságában láttam magam körül. Az ágyról hiányzott a két majom, amelyeket mindig megbökdöstem a lábujjammal. Belegyűrtem a többi holmival 93