Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Hazugság nélkül

a bőröndbe. Akkor, ïamïkor alig vártam, hogy Judit kint legyen a szobából. Vagy ötszáz évvel ezelőtt. Megjött az új lány. Mondta, hogy az én helyemen fog lakni. Szó nélkül átültem a Csöpi ágyára. Megmondta a nevét is, de elfelejtettem. Talán Mártának hívták. Egy évet tanított, úgy jött vissza a harmadikba. Fehér fogai voltak, folyton mutogatta. Rengeteget beszélt, engem soha nem kérdezett. Szép ruhái, drága pulóverei voltaik, olyanok, amilyenéket imindig másokon látok. Eszébe jutottak a régi ismerősei. Feltételezem, hogy én voltam az ezredik, akitől Irántuk érdeklődött. A felét nem ismertem, de mindegyikről mondtam valamit. Hangosan tudott csodálkozni, örülni, majd rám szakadt a mennyezet. Zajos volt, de nem volt érdekes. Nem akaródzott rá figyelnem. Egy legyet néztem, ahogy valamilyen hasadéfcféle után 'kajtatott -a falon. Az új lány nem sokban különbözött Judittól. Mintha ott sem lett volna. Mikor kifogyott belőle a sző, megkért, beszéljek magamról. Tudtam, hogy úgysem fog odafigyelni. Elkezdtem handabandázni, ïami épp az eszembe jutott. Mondtam, hogy a nagyanyámnak soha nem volt kesztyűje. És az árvacsalánt szerette, mert az nem is olyan csúnya, nálunk rengeteg van belőle. Ott virágzik az árok partján tavasztól őszig. Nem ő volt Cecília, Cecília más volt. Juditnak azért hazudoztam, hogy megvegye a 'kesztyűt. Meg azért is, mert neki nem bír az ember valót mondani, csak 'képtelenségeiket. Benne minden semmivé lesz úgyis. Szereti, ha hülyét mond neki az ember. Cecília halálát kitaláltam, olvastam valahol hasonlót. Lehet, hogy tüdőbajiban halt meg, régen az divat vol-t. Egyszer elloptam a rózsáit, valóban mindig fehér rózsa volt rajta. Sajnáltam a nagyanyámat, hogy olyan dísztelen a sírja. Csak egy nagy akácfa állt felette, és minden ősszel közelebb lapul a földhöz. Mostanában már csak az akácfáról tudom, hogy ott van. Beszéltem még egy csomó szomorú dologról. Nem 94