Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Bereck József: Türelem

A lány csak 'a szomszédukban lakott, és semmi több. Mégis, amikor az anyja átszaladt hozzájuk, és össze­csapta a kezét, szentséges isten, már öt nap múlva me­gyünk, ilyen váratlan fordulatra álmomban sem számí­tottam, higgye el, szomszédasszony, azt se tudom, hol áll a fejem, akkor, abban a pillanatban tolakodott elő a gondolat, hogy a lánnyal kell először megcsinálnia. Jóformán együtt nőttek fel, s a kisbári kövecsesnél nem­egyszer fürödtek meztelenül, de akkor a lánynak még olyan kicsi volt a melle, mint egy fél, éretlen alma, s ő is nyugodtan aludt minden éjjel. Reménytelen csüg­gedés lett úrrá rajta, mert érezte, hogy az idő őrülten szalad, egymást előzik meg az elszabadult másodper­cek. Nem tudott megkapaszkodni semmiben sem. Föl­villant előtte az öreg Hranka arca, s az olyan volt, mint a nap. Kínos tehetetlenséggel gondolt arra, hogy az öreg felelevenített arca a napra hasonlít. A lány még mindig az imbolygó eget nézte. Bántotta, hogy nem zárta le a pilláit, mert oldalról nem láthatta a tekinte­tét. A lány hirtelen felült, tekintetének apró töredékei visszapotyogtak a megolvadt égboltról, várt egy pilla­natig, felállt, végigsimított a haján, a vékony kezét tehetetlenül lógatta a teste mellett. Szerette volna, ha már megy, a másodpercek megtorpantak, s a lány csak állt. Tagjaiból lassan kipárolgott a zsibbadtság. Felállt, utat nyitott a falban, s kenderszálak suhogása jelezte, hogy a lány is követi. — Megfürdök. Jó a víz. A lány bólintott, felment a betonútra, és elindult a falu felé. Nem tudom, miért, de az apámra csak nagyon ritkán gondolok. Még mielőtt eljöttem volna a kocsmába, a fé­szer sarkában megpillantottam az ekét, a rozsdás vázat, bezsírozott lapját s a fából faragott, markolatban vég­ződő ekeszarvat. Az ekét már évek óta nem használtuk, 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom