Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Bereck József: Türelem

— Az autók már holnap jönnek. — Autókkal mentek? — Hát persze. — Nem sajnálod, hogy menni kell? — Nem tudom. — Hová is mentek, Maglárra? — Nem, Maglódra. — Az hol van? — Nem messze Pesttől. — Ott fogsz dolgozni? — Még nem tudom. — Jó meleg a víz. Már kipróbáltam. — Nem akarok fürödni. A lomhán hullámzó 'kendertábla felé nézett, de a lány nem követte a pillantását. Látta, hogy szűk nadrágja a derekán gombbal zárul. Az úton egy piros személykocsi lelassult, de a vezetője, anélkül, hogy (kipillantott volna, néhány másodperc múltán újra rálépett a gázra. Számító, lassú fejmozdulattal újra a 'kender felé pillantott, de a lány csak a vizet nézte. — Igazán nem akarsz fürödni? — Nem. — Még egyszer. Utoljára. — Nem. Nincs kedvem. Tavaly nyáron látta, hogy bement a cirkuszos fiú kocsijába, s amikor kijött, sírt, de másnap megint bement. A kecskeszakállas fiatal földmérőhöz is bejárt esténként, aki az özvegy jegyzőné előszobájában lakott két hétig. Napközben valamilyen méréseket végzett, mindegyik zsebében egy üveg sör lapult. Aztán hirtelen eltűnt a faluból, s a lány elment brigádosnak a szerdahelyi konzervgyárba. A víz szélén virító nefelejcsek fehérre fa'kultak az egyre növekvő forróságtól. A fél tizenegyes vonatot a vízpartról nem látta, csak tompa dübörgését hallotta, ahogy átrobogott az erdősáv mögötti vashídon. Két dühös vércse kitartóan marta egymást. 45