Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

AKNAMÉLYBŐL ÁRBOCKOSÁRIG Monsieur Gaston már ismer; szótlanul hozza az üveg vörös bort. Intek neki, hogy adjon még egyet. Az öregúr mosolyogva rám néz, és mond valamit. Nem értettem, csak a „ce soir"-t, de Gaston úr bizonyára tökéletesen megértett engem: az utolsó éjszakára mindenképpen kevés lesz egy üveg bor. Elém teszi az italt, és kezet nyújt: — Salut, camarade! Bonne chance! — Merci, Monsieur Gaston, au revoir! Még egy udvarias mosoly, és hónom alá csapva az üvegeket, elindulok a vityillónk felé. Gaston úr ugyanolyan nyaralóvendég, mint a többi Renault-munkás, és önként csapott fel elárusítónak a tábor vegyesboltjában pár százalékos haszonrészesedésért. Naponta néhányszor kinyit — meglehetősen rendszertelenül —, és ilyenkor megrohanják a nyaralók. Zsebpénzem jelentős részét az egy hét alatt Gaston úr elé raktam; főleg vörös borra cseréltem fel a frankjaimat. Megcsörgettem zsebemben az aprópénzt. Felesleges megszámolni; tudom, hogy még pontosan négy és fél frankom maradt. Éppen annyi, hogy holnap este Párizsban szomjan ne haljak. Persze, van más megoldás is ... Már az Orient-expresszen megkezdtem a közvéleménykutatást. A fülkében nyolcan ültünk: három lány és öt fiú. A legidősebb, Mája, huszonöt éves lehet. Mindenféléről beszélgettünk. Egyszer feltettem a kérdést: Hányszor kötötték otthon a lelketekre: nehogy ott maradj! Mindenki felnevetett. Számtalanszor, hangzott a felelet, és megélénkült a beszélgetés. Azóta csoportunk negyvenkét tagja közül alig akad olyan, akinél ne puhatolóztam volna. A többség mosoly209