Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)
Mészáros Károly: Ella Mari magánügye
— Hány éves lehet egy nagymama ... öreg! — Elmúlt már húsz? — Dehogy múlt — próbáltam én is viccre fordítani a szót. A parkban mindent elmondtam Marinak. Lehajtotta szép fejét, és nem szólt. Nem éreztem szánalmat, sem megbánást. Valami nagy kegyetlenség volt bennem, és hosszú idő óta most éreztem először, hogy erősebb vagyok, mint Mari. Őszintén mondom, nem tett boldoggá ez a felfedezés. Továbbra is jóban voltunk. Ugyanolyan figyelmes volt, mint eddig, néha érdeklődött Ildikó után, és én mindent elmondtam neki. Látszólag közömbösen viselte a csapást, de láttam, hogy szomorú. Két héttel később szörnyű dolgot mesélt nekem. — Úgy érzem — mondta —, nem sokáig maradok itt, megpecsételődött a sorsom... — Mégis, mi történt? — Emlékszel arra a nőnapra, amikor olyan sokáig mulattunk? — Hogyne. Ott volt az egész társaság. Csúnyán berúgtunk. — Igen. Jóval éjfél után jöttünk vissza, s ti részegen is voltatok olyan kegyesek, hogy az épületben levő egyetlen ágyat a szertárban nekem engedjétek át. Kissé szédült a fejem, hamar lefeküdtem. Azt hiszem, ti lent kártyáztatok vagy énekeltetek ... — Igen ... Tovább? — Alig fél óra múlva neszezést hallottam az ajtó felől. Mint amikor valaki kulcsot akar a zárba helyezni. Ijedten felültem. Valaki rám akar törni? A hold besütött az ablakon, és én láttam, hogy a kulcsot benne hagytam a zárban, méghozzá félig elfordítva, úgyhogy a kívül álló hiába igyekezett belökni; nem sikerülhetett. Odalopózkodtam az ajtóhoz, és füleltem. Halk dormo gést hallottam, majd részeg káromkodást. Ki lehet ez? Hogy mit akarhat, azon nem kellett sokat törnöm 191