Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros Károly: Ella Mari magánügye

szidtam magamat, hogy nem ébred fel bennem iránta testi vágy, csupán .a figyelmessége esik jól, és csak hála érződik szavaimban, mozdulataimban. — Nem tudok beléd szeretni — mondtam őszintén. — Nem tudok ... hiába is akarok ... Mari, úgy látszott, megért, és biztatott: — Nem baj, majd megváltozol. Időre van szükséged; el kell felejtened a sok rosszat, amit veled tettek. Az egyetlen jó, hogy tudunk feledni. A halottakat sem tartjuk sokáig az emlékezetünkben, hát még a rossz emlékeket. S kijártunk mindennap a parkba, és beszélgettünk. S ékkor jött Ildikó, berobbant az életembe. Egy pillanat alatt áttüzesített, és eltüntetett minden rosszat, ami bennem élt. Mint a napfény, úgy hatott rám, és én fürödtem a fényben. Egyszóval beleszerettem. És itt kezdődött az én bűnösségem és Mari tragédiája. Mennyi viszontagságtól, mennyi rossztól mentettem volna meg szegényt, ha az első pillanatban úgy hat rám, mint Ildikó. De nem így történt, s a természet parancsát nem szegheti meg az egyszerű halandó. Ildikóhoz kezdtem járni. Titokban, kerülve a feltűnést. De Mari előtt úgy álltam mindig, mint a bűnös. Éreztem a helyzet tragikumát; Mari huszonkét éves, számít rám, nem ismerkedik senkivel sem, s azt hiszi, felhős arcom mögött az a küszködés rejtőzik, melyet magammal vívok őérte. Pedig csak a sajnálat hozta homlokomra azokat a komor felhőket. Sokáig nem szóltam neki Ildikóról, de lassan kitudódott a dolog. Ildikó messze lakott, s én szombatonként hozzá utaztam, s olyankor úgy jelentem meg a munkában, mintha bálba készülnék. A kollégák vallattak: — Hová mész? — A nagymamát meglátogatni! — Mindig ezt mondtam. Egyik szombaton Galambos kolléga nevetve megkérdezte: — Mondd csak, hány éves a nagymamád? 190