Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kövesdi János: Rekviem

ten jajveszékel a kislánya. Rövid idő múlva megszűnt az orkán meg a kutyák vinnyogása; hátrapillantott, a kutyák és a ködalakok nem voltak sehol. Megállt, és csodálkozva tapasztalta, hogy süllyed. Egek ura, hová szállok én lefelé? — hasított bele a félelem. Szédülök. Fulladok. Segítség! Segítség! — kiáltozta, de semerről se kapott választ. Nemsokára lassabban kezdett szállni. Majd rádöbbent, hogy voltaképpen lebeg. Már jóval kellemesebben érezte magát. Egyre csak szállt lefelé, le, le, egészen a szürke semmibe. Aztán már örvendezett is a könnyű, zajtalan utazásnak. Gyorsabban, gyorsabban, el ebből a dermesztő világból, ahol ocsmány pofájú 'kutyák és ködarcú gyermekrablók leselkednek az emberre. Nemsokára, furcsa mód, visszafelé szállt. Alig észrevehetően szállt fölfelé, egy idő múlva felgyorsult a repülés, hasztalan kapálózott és kiabált, hogy inkább lefelé szeretne repülni, csak szállt, szállt egyre följebb, míg csak meg nem érkezett egy szürkésen derengő vidékre, ahol sziklaormok váltakoztak végtelen sík mezőkkel. Amikor elindult, meglepetten tapasztalta, hogy amint lép, a lába sohasem ér földet, mintha itt is csak lebegne. S még valamit furcsállott: a folyton egyforma erősségű, monoton, fémes süvítést. Csak később értette meg, hogy az elíziumi mezőkre tévedt, s a fémes süvítés nem más, mint az űr zenéje. Hosszú órákig egyedül bolyongott a beláthatatlan pusztaságon, s már-már kételkedni kezdett, hogy találkozik egyetlen lélekkel is. Ahogy lépkedett, légiesen könnyűnek érezve tagjait, egyszerre csak erősödni vélte a suhogást a feje fölött. Felkapja a fejét, és látja, hogy test nélküli, fekete madársereg húz el fölötte. A talajt itt már szürkésbarna, hamuszerű por borította, lölötte pedig zöldbe játszó kékes pára gomolygott. Sziklás magaslat bontakozott ki előtte a ködből, s tovább haladva terebélyes fákat és dúsan pompázó virágágyásokat látott. Kíváncsi volt a fákra meg a virágokra, 183