Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Fekete szél

anyámba, miint énbe lé m a házunk hosszú árnya. Ügy hordozta magában őket, mint terhes asszony a magzatát, mint én a házunk árnyékát. Néha kimászik belőlem. Nem is árnyék, valami hosszú, keskeny, tűnődő borongás. Ö'k is folyton előmásztak anyámból, mint a férgek, miig meg nem ölték, el nem sorvasztották egészen. így maradtam egyedül egy reggel. Leültem a küszöbre, odaképzeltem anyám két sarkát a konyha közepére, a tócsák közé. Sütött a nap. Életemben először vettem észre a napot. Megfordultam. Furcsa volt, hogy fény is van, nemcsak sötétség, de jó volt. A házunk szinte derűsnek tűnt fel, az udvar is. A kút fölé hajoltam, visszaverte az eget. A köveken vörös bogarak mászkáltak. A kövér kislány közben elaludt, de felriadt álmából. Sikoltozott, sírt. Valaki kifutott a házból. Egy asszony. Megborzongott, ahogy meglátta az arcom a kerítés fölött. Gyorsan bevezette a gyereket a házba. Az udvar fölött fekete szél lengedezett. Nyoma sem volt a rózsaszín fénynek. Az én szememből fúj a fekete szél.