Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)
Kovács Magda: A gonosz asszony hagyatéka
A GONOSZ ASSZONY HAGYATÉKA Gömörben a mai napig úgy beszélik, hogy a gonosz ember addig nem tud meghalni, amíg meg nem fogja valakinek a kezét, hogy itt hagyja a földön gonoszságát. A gonosz asszony inkább szegény volt, mint gonosz, abban a gömöri falucskában élt, ahol a kütyabőrt eladták a zsidóknak, s a szimbólumot, a hét szilvafát is kivágták téli tüzelőnek. Az egyetlen nemesi 'kúria vakablakaiban csalán virított muskátli helyett, s a siket úr még siketebb szolgája nyugdíjából éldegélt. Az úr a pokolban is úr, harsogta a párttitkár fülébe, amikor ősi vagyonának roncsaival, egy rossz fékete almáriummal s a szúette hitvesi ágy egyik darabjával átköltöztették a kamrába. A másik ágyat a párttitkár foglalta le magának a szobával együtt, s abban töprengett éjszakánként, hogy mit lehetne ebből a faluiból csinálni. Az öregúr néha betotyogott hozzá elpolitizálni a tizennégyes háborúról, a maga módján tisztelte a párttitkárt, mindaddig, amíg nem került sor a családfára. Nem bírta megérteni, hogy a „kommenistáknak" miért nincs családfájuk. A kommenisták is urak, filozofált, s aki úr, annak családfájának is kell lennie. A titkár nem haragudott rá, csak olyankor nem engedte be magához, amikor kint voltak a járásról. Ebben a faluban az emberek nem tanúsítottak különösebb érdeklődést a világ eseményei iránt. Hogyha háború volt, néhányan meghaltak, ikilk a fronton, kik itthon a nyomortól, s békében a földdel birkóztak soha véget nem érő dulakodással. Átkozott föld volt, sokkal több követ és madárfüttyöt termett, mint búzát. De a madárfütty legalább szép volt, s amikor egy paraszt 120