Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Lujza utca három

kezdett, de Kopčík úr halk hangon ráparancsolt, hogy adja vissza a lepedőt. Aztán megmostuk a halottat. Ketten hoztuk be Kopčík úrral az udvarról a kádat, amelyben nyári napokon a gyerekek lubickoltak, és hajmosáshoz esővizet fognak fel az asszonyok. Érdekes módon nem éreztem undort a kiaszott, ráncos kis halott iránt. Kopčík úrral jó volt dolgozni. Szerettem volna, hogyha főorvos lenne valahol, én pedig az asszisztensnője. A kopott vörös kosztümjébe és ormótlan papucsába öltöztettük a néhai Fánit. A két törülközőt Kopčík úr igazságosan elosztotta a két asszony között. A halottat becsavartuk a lepedőjébe, elvittük a mosókonyhába, és egy felfordított fateknőre fektettük, elfért rajta. Rimánkodva néztem Kopčík úrra. Megértette, mi rejlik a tekintetem mögött. — Igen, abban az ágyban nem aludhat, legalábbis napokig nem, amíg ki nem szellőztetjük. Nálunk, sajnos, nincs hely, de kölcsönzők egy összecsukható ágyat és pokrócot. Volt náluk hely, de félt a feleségétől, egy hatalmas, szigorú nőtől, aki arra tette fel az életét, hogy Kopčík urat tökéletesen beidomítja, mint egy cirkuszi állatot. De én ezért is hálás voltam, búcsúzóul még adtak egy tablettát is fejfájás ellen, mert közben Kopčíikné Is lejött, saját kezűleg hozta a pokrócot. Szigorúan végigmért, amikor elmentek. Kint aludtam a folyosón. Borzasztó sötét volt, hallottam a svábbogarak neszezését. Sokáig csak erre figyeltem, és akármilyen furcsán és zsúfoltan kezdődött is az életem itt a pincében, boldog voltam, hogy tető van felettem, s nem vetheti senki a szememre, hogy élősködöm. A jövőmről álmodoztam, nagyon egyszerűnek és szépnek tűnt fel, ahogy behunyt szemmel elképzeltem. Káromkodásra riadtam fel. Valaki az ajtót rugdosta, s a kulcslyuk körül kaparászott. A kőműves jött haza, akit akkor még nem ismertem, félig részegen, és a sö111