Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Lujza utca három

tétben megbotlott az agyiamban. Elzuhant, s mialatt az öngyújtóját kereste, tovább káromkodott, hosszan, kanyargósam Rám világított, és mindketten felkiáltottunk. — Kicsoda maga, és mit káromkodik itt? — támadtam rá. — Ne haragudjon, kislány, de ha jól tudom, persze ebben sohasem vagyok biztos, akkor pillanatnyilag itt lakom. — Felkattintotta a villanyt, és leült a küszöbre. Nagyon jámbor képe volt, így nem csináltam lármát. Mulattatott, ahogy a küszöbön ülve tisztázni akarta helyzetét. — Én vagyok a kőműves a spájzból — és megdöngette maga mögött az ajtót. — Jó kis helyecske, itt egyelőre elbújhatok a csendőrök és a feleségeim elől. Mert tudja, azok engem mindig üldöznek. Magáról is azt hittem, hogy valamelyik feleségem költözött az ajtóm elé, de ha egyik feleségem sem, akkor kicsoda maga? — Mától fogva én is itt lakom. Odabenn meghalt Fáni, és nincs 'kedvem a helyére feküdni, azért vagyok itt. — Szóval magát is átverték. Mindenkit átvernek ezek a vén szipirtyók. Gyönyörű kompánia ez az egész ház, nézzen csak rajta végig. Engem például napokon belül keresni fognak a rendőrök. Erről jut eszembe, ne szóljon senkinek, hogy itt látott. Megteszi? S miután megígértem, végre otthagyott. De aludni nem mertem. Villanyfény mellett feküdtem reggelig, akkor újra megjelent a kőműves, és ujját a szájára téve ismét figyelmeztetett fogadalmamra. Mikor elment, nyitva hagyta az ajtót. És akkor fölém borult életem legillatosabb, legszikrázóbb reggele. Ágyamat körülnyaldosta a fény, amely egyre nőtt, dagadt, mint egy folyó, egy hosszú arany folyó, és csendesen ringatni kezdett. Elaludtam. Ügy aludtam el, kétoldalt lecsüngő kézzel, mintha egyenesen az égbe akarnék hajózni.