Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Lujza utca három

töznek, mikor ők sem ártatlanabbak. Napok, hónapok kérdése csupán, hogy mikor kerülnek szép sorjában egyenként a helyemre. Ennek tudatában még jobban fájt gyűlöletük. Nyeltem a 'könnyeimet, sósán csurogtak le torkomon, s lemosták róla a szemérmetlen szavak nyomát. Ettől mintha megtisztultam volna, felengedtek bennem a görcsök. De nem lettem vidám, csak épp elbírtam viselni azt, hogy vagyok. Árnyékom közben lefutott a lépcsőn, mint egy barátkozó kutya, szétszimatolt, s türelmetlenül integetett felém, hogy menjek már. Semmit sem vett észre abból, ami bennem közben végbement. A lépcsők mintha fekete szőnyeggel lettek volna bevonva, kissé meghajoltak a súly alatt. Mély lélegzetet vettem. Eljött a döntő pillanat, s elindultam lefelé árnyékom fekete szőnyegén lépegetve. — Lujza néni? — kérdeztem egy poros, pókhálós alaktól, köszönésképpen. Háttal állt nekem, térdepelt-e vagy guggolt, mai napig sem tudnám pontosan megmondani, mit csinált. Jobb lába rövidebb volt a másiknál, s a tompora furcsán kificamodva a válla magasságában domborodott. így aztán sohasem tudta az ember, hogy ül-e, áll-e vagy fekszik. Felém fordult. A folyosó bal oldalán asztalok, ócska szekrények álltak rendetlen Öszszevisszaságban, jobbra két ajtó nyílt, s velem szemben egy harmadik, amögött a mosókonyha, azon túl a vécé. Az egyi'k szekrény alól, jól láttam, már nem volt ideje elrejteni, egy nagy felpuffadt patkányt kotort elő. A pillanatot megnyertem. Csak az volt a kérdés, meddig. Érdeklődve tapadt rám a tekintete, kissé ellenségesen. Olyan, mint egy vén tyúk, gondoltam, egy vén felriadt tyúk, aki ellenségeskedve figyeli a szemétdombja felé közeledő ismeretlent. Ha kotkodácsolni mer, tollait szórva rikácsolni, akkor egyszerűen elzavarom, villant át rajtam. De Okos és főleg tapasztalt tyúk volt. Elkönyvelte az első pillanat veszteségét, szemében kialudt 102