Haiczl Kálmán: Érsekujvár multjából (Érsekújvár : Winter Zsigmond Fia, 1932)

Pázmány Péter. A Bethlen háboruk

épül és nein másé, mivel hatalmas római császár azon a párton Ngtokra bizta az ország gondvise­lését; hatalmas császárunk pedig e részre azért bizta mostan mi reánk, hogy mi is a szegénység­nek minden nyavalyát meglássuk és minden há­borgások ellen megoltalmazzuk és láb alá tapodni, mindenekből kipusztítani ne engedjük, sőt inkább minden oltalommal és segítséggel legyünk nekiek minden nyavalyájokban. 6 4) Pálffy Makiárinak katonáit Nyárhidon szállá­solta el oly ürügy alatt, hogy a török ellen meg­védje. A katonaság természetesen a lákosságot nem kímélte. Minthogy azonban a fizetés megint elmaradt, széllel pedig nem élhettek, Pálffy kato­náit a várba visszarendelni nem akarta. Pázmány Péter akkor morvaországi birtokán tartózkodott. Megbizottja Draskovich György váci püspök ez eljárást szóvá tette és Pálffynak mentegetőző le­velére jun. 4-én ekként válaszolt: «Ami pedig a török fenyegetéseit illeti, elhigyje Kgd, hogy ha a pogánynak elvégzett szándékja az, hogy a Nyárhidiakat elrabolni akarja, soha a Makiári hada őket a pogány ellen meg nem oltalmazhatja és igy csak hiába lakik rajtok és nyomorgatja szegényeket«. 6 5) Maga Pázmány Péter pedig következő hó 13-án Pálffyhoz intézett levelében panaszolja, hogy Or­ni Ferenc (újvári százados) a gugi és anyalai job­bágyokat teljesen elnyomorította, Moldvai István pedig a vele szövetkezett lator községekkel Iz­déghen iszonyuságokat cselekedett. Kéri Pálffyt, vessen véget ezen garázdálkodásoknak, mert nem 6 4) Jedlicska i. m. 10&—107. S 5) U. o. 112—113. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom