Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

92 apostoli adminisztraturához és a kormányhoz terjesztette fel. A székhely áthelyezésének ilyen megoldása elé azonban mindenfelől akadályok merültek fel. A sokat emlegetett szlovenszkói érsekség és az egyházmegyék határainak a csehszlovák kormány által óhajtott rendezése egyre késett és bár a kormánylapok éppen ez év nyarán folyton-folyvást hangoztatták, hogy a modus vivendi végrehajtási bullája rövidesen meg fog jelenni, — semmi sem történt. Közben azonban oly események játszódtak le a csehszlovákiai magyarság politikai életében, amelyek fölött szó nélkül átsiklanunk nem lehet. Az ellenzéki magyar pártok a múltban is egymással karöltve, közös fronton harcoltak a magyarság érdekeiért. A prágai parlamenti viszonyok szülte kényszer hatása alatt közös parlamenti klubot alkottak, hogy a parlamenti tárgyalások alkalmával kellőleg érvényesülhessenek. Egyébként úgy a ker. szocialista, valamint a magyar nemzeti párt szervezeti függetlenségét megőrizte. Mindkét pártnak irányelve a leghatározottabb „non kooperáció" volt, melyet azok, akik a prágai kormánnyal való együttműködésnek voltak hívei, „negatívizmus"-nak neveztek. Erre úgy belföldi, mint külföldi vonatkozásban okvetlen szükség volt s ezt az 1938. év eseményei is igazolták. Mert ha a magyarság — felhagyva az ellenzéki állásponttal — az aktívizmus terére lép, szinte lehetetlenség lett volna a magyar nemzeti tanácsnak a magyarság függetlenségét és az anyaországhoz való visszacsatolást kívánó határozata, a bécsi döntés s ennek eredményeként a magyarlakta területek tényleges visszacsatolása. A két magyar pártnak egymáshoz való szorosabb kapcsolása felsőbb politikai körökben időnként fel-felmerült, de az orsz. ker. szocialista