Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

77 Eközben a megszállott terület magyarságának politikai élete fölé váratlanul sötét fellegek kezdtek terjeszkedni. Itt fel nem sorolható okokból dr. Szüllő Géza augusztus közepén a pártelnökségről lemondott. Lemondása s annak körülményei fájdalmasan érintették mindazokat, akik fáradhatatlan és kitartó, mindenre kiterjedő tevékenységének nemcsak tanúi, hanem bizonyos mértékben részesei, munkatársai voltak. Mindig tudatában volt és maradt ama nagy feladatnak, amelyre az itteni keresztény magyarságnak politikai vezetésével vállalkozott s amaz erkölcsi felelősségnek, amellyel az illetékes tényezőknek tartozott. Azért nem sokat beszélt, de annál többet dolgozott és fáradt. Ha azután felszólalt, — mert szólnia kellett — szavainak és kijelentéseinek kellő nyomatékot nyújtott. A felvidéki magyar politikában mindig a megszabott és egyedül indokolt egyenes úton haladt, alkuvást vagy kitérést nem tűrt, szóval hajlíthatatlan volt. Ezt egyesek félremagyarázták és diktátorsággal vádolták. Aki azonban lelkébe betekinthetett, látta és tudta, hogy elméjének minden működése és elgondolása, szívének minden dobbanása egyesegyedül a nagy célnak elérésére irányult. Hogy miképen bírta ezt az óriási munkát elvégezni, amely már az emberfelettiséget súrolta, szinte megfejthetetlen talány marad. Az egyik héten Genfben, utána Londonban, Párisban, Hágában vagy Rómában találjuk és mindenütt a magyarság érdekében fáradozott, — hazatérve pedig pihenés helyett az itthoni pártvezérség gondjai és munkája várt reá. Lemondása tehát érthetőleg nagy meglepetést keltett mindenfelé. Majd megindultak az elnökjelölési mozgolódások, ezzel kapcsolatban a magyarságnál elkerülhetetlen vádaskodások stb. A papság is két részre szakadt. Lassan azonban a