Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

szépnek, szinesnek látjuk ezt a földi életet a nagy magyar Alföldet, a szenvedést Petőfi lelkén keresztül. De nemcsak az Alföldön, a rónákban szunnyadnak rejtett szépségek, hanem az emberek lelkében is! Ezt is meg kell látni, életre kell ébreszteni ! A Petőfi korának emberei is ürességet éreztek a szivükben, nyugtalanul kerestek, érezték, hogy erők forrnak bennök. És a kiskőrösi szegény mészáros fia ezt meglátta a szivek mélyén és a dal szárnyán szent jellé, milliók riadójává tette s ez a szabadság eszméje volt. Egy egész kor, egy egész nép lelkében ez szunnyadt, ez várta a nagy felszabaditót és Petőfiben megtalálta. Ezért ennek a kornak igazi életreköltője ő ! Minden, ami akkor történt, amit irtak, amit gondoltak, az ő lelkének érintésétől kelt életre ! S igy lett ő a legendás időkben a nemzet Tyrtaiosa, a szabadság lánglelkü tüzes dalnoka. Petőfi a végtelent látta, az örökkévalót a gyorsan tovatűnő élet hullámaiban, az el nem múlót a véges dolgok világában. Egy harmatcseppben visszatükröződik a nagy mindenség mérhetetlen csillagaival, felhőivel és virágaival. Petőfi költészetében a szerelem volt az,, amiben ez a nagy mindenség visszatükröződött. Életén és költészetén három nőalak uralkodik. Az első Etelka, a szőke fürtök gyermeke, az epedő, vágyódó szerelem hősnője, aki szentimentális holdfénytől körülglóriázva jelenik meg költészetében. A második Mednyánszky Berta, a gödöllői leány : hajnalfény ragyogja be a világot, mely Petőfi szemében üdébb és szebb, mint valaha, mig ki nem derül, hogy szerelme boldogtalan. És végül a boldog, a végtelenül boldogitó szerelem tűnik elénk ; az imádott, a bálványozott Szendrey Julia, a teljesedés forró dele. Petőfi Julia szemének a mélységében a maga végtelenségét szemlélte s szépséget, melyet a világon meglátott, Júliában látta megvalósulva, a lelkesedést, mely előre lendítette, belőle érezte fakadni. Petőfi, mint 115