Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

A nepiet nemyeti VMH4f e/wcí

fl

í

o» A\04Uf~ A Széchenyi-kör ez évi felolvasó-ciklusában egységre törekedett. Egy nagy szellemi fejlődést akart feltüntetni felolvasásaival : hogyan vetkőzött ki a magyar irodalom a német, francia, klasszikus köntösből a XVIII. század végétől a XIX. század közepéig, hogyan hóditott tért folytonosan irodalmunkban, költészetünkben a nemzeti ellem, hogyan lett költészetünk minden izében magyar, mennyiben és hogyan került bele a népies elem, hogyan üdítette fel egész irodalmunkat a népköltészet gazdag és friss forrása? A fejlődés hosszú ideig tartott, évek, évtizedek kellettek hozzá, mig a népies-nemzeti irány teljes diadalt aratott. A fejlődés kezdete a XVIII. század végén támadt nemzeti felbuzdulásra vezethető vissza, amikor hangoztatni kezdték az irók, a költők a nyelv fontosságát a nemzeti életben, amikor Csokonai megpenditi lantján a népies hangot. Majd a reformkor jön a maga nagy nemzeti lelkesedésével, ihletett dalnokaival, romantikájával, Vörösmartyval, Katonával. A harmincas-negyvenes évek demokratikus hajlama, iránya, nagyban elősegítik a fejlődést. A gondolkodók, politikusok, irók egyre jobban kezdenek foglalkozni a néppel. A jobbágyság felszabadítása is beszéd tárgya, az országgyűlésen, a társaságokban egyre többet beszélnek róla. Közben mégis figyelik a nép életét, tanulmányozzák szokásait, erkölcseit, felkeresik otthonában, ellesik mulatságait, hallgatják meséjét, gyönyörködnek dalában s azt veszik észre, hogy a nép fia is ember, akinek mélyen érző szive, józan Ítélete, szigorú erkölcse van, hogy költészete oly mély, oly gazdag, kincses bánya, melyből századokon át lehet 146