Sebesi Ernő (sajtó alé rend.): Dr. Wallentínyi Samu emlékezete (Eperjes. Minerva, 1933)

Irodalmi hagyatéka. Kéziratban megmaradt írásai

szárnak s oly megkapóan festi a világosi katasztrófát. Ily szomorú hangon ir a szegény hazájáról, „a nagy halottról" Vajda János is „A virrasztók" cimü költeményében : „Itt a nagy halott előttünk, Kiterítve mereven, A hideg, a téli éjben Csillagoltató setétségben Mi vagyunk még éberen. A sirásban elfáradt már Valamennyi jó rokon, Talán mi se volnánk ébren, Hanem mert a torban éhen Rágódunk a csontokon. A csontokon se rágódnánk, De hát ez a kenyerünk : Nem maradt ránk dús örökség, Fizet minket a nemzetség, Ha sirunk, énekelünk. Már maholnap egy se kell majd : Elég volt a gyász, a dal, Ami megholt, fel nem támad, Haszontalan minden bánat, Hajrá étel ! haj ! ital. Ilyen szelet hallunk is már, Ki legtöbbet örökölt, Annak van a legjobb kedve, Ott van a mult elfeledve, És eladva ez a föld. Hol pihennek a nagy ősök, Kik szerezték vérökön Azt is, amin ők mulatnak ... 131