Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

16 igazgató ostorral üt bennünket. A rajzot a vicclap lehozta. A képhez a kurzus alatt ültük a modelt és meg lehetett az alakokat ismerni. Feloszlatták a közművelődési egyesület várbörtöni fiókját, elvitték az írószereket és a papirost. Hármunkat pedig kiemeltek a közös kazamatából és lecsuktak abba a cellába, ahol Ferenc Ferdinánd trónörökös gyilkosának társa, Gabrilovic raboskodott. Itt a sok babtól és lencsétől görcsöket kaptam. A nagy hidegben meghűltem és vérhassal kórházba kerültem. Kigyógyulásom után újból visszatették a sokkal elviselhetőbb közös kazamatába. Poszt hadnagy a kultúrszobában színházzal próbálkozott, de a szinházasdi homosexuális kilengésekhez vezetett. Majd a csehek bábszínházat csináltak a teremben. Lassan őrlődtek a napok. A vasárnap és az ünnepnapok szomorúak voltak, de minden ünnepnap között legszomorúbb a karácsonyest volt. Három karácsonyestét töltöttem a theresienstadti várbörtönben és ezek voltak életem legszomorúbb estéi. Karácsonyest a börtönben. Egyes cellában talán megőrültem volna. Még soha nem töltöttem idegenben a karácsonyi ünnepeket. Pestről is mindég hazajöttem és az előző évben mint tisztiiskolás szabadságon voltam otthon. Kitakarítottuk a szobát, mindenki felvette a legjobb ruhadarabját. A tiszti pavillon előtti parkból szereztünk egy fenyőfát és feldíszítettük. A papírszalagokat és a gyertyákat a könyvkötőktől vettük. A parancsnokság külön bevásárlást engedélyezett, bort is szabadott vásárolnunk. Az esti lefekvés kilenc óra helyett tizenkettőkor volt. Csomagokat kaptunk. Vacsorát is adtak. A katonapap is meglátogatott. Szokatlanul mozgalmas volt az este. Zsongott a várbörtön, mint a méhkas. Vacsora után meggyújtottuk a karácsonyfán lévő gyertyákat. Végtelen szomorúság fogott el, zokogtam, mint egy kis gyerek, majd lerogytam a karácsonyfa alá és hangosan imádkozni kezdtem. A kazamatában síri csend lett, csupán az imát lehetett hallani. Antos, az életfogytiglani várbörtönre ítélt rablógyilkos egész testében reszketve, mint egy hipnotizált mellém kuporgott és összetett kezekkel mondta utánam a karácsonyi ima szövegét. Ulána a kazamata összes lakói letérdeltek az oltárt helyettesítő csillogó karácsonyfa köré és imádkoztunk olyan áhítattal, ahogy az őskeresztények imádkozhattak Néró idejében Róma földalatti kazamatáiban. Ima után megkönnyebbültünk és a karácsonyi énekeket már vígan énekeltük. Amikor kifogytunk a karácsonyi énekből, katonanótákra kezdtünk, majd rázendítettünk páran magyarok a megszokott dalra, hogy: Nem kell nékem a világon semmi, Csak még egyszer tudnék hazamenni. Csak még egyszer...